hétfő, május 25, 2009

Első szerelem...



„Szeretnék veled eső áztatta utcán táncolni, s szeretnék veled egy ágyban álmodni. Szeretném megmutatni mit ér egy könnycsepp, mely az öröm által tisztítja arcodat, s elmossa az összes bánatodat. Szeretném ha szemem tükrében fedeznéd fel a világot, s észrevennéd az igazán fontos dolgokat. Szeretném ha tudnád hogy a sivatagban is nyílik virág, s hogy a hóesésben is van melegség, mert így él a világ. Szeretném ha velem együtt kiáltanád, hogy suttogva is értem szavad, mert így nincs az a szív mely megszakad. Szeretném ha látnád hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat, s kinek néma az élet, az is várja a hangokat. Szeretném ha együtt éreznénk azokat a dolgokat, melyeket sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat. És végül Szeretném, ha már ráncok borítják az arcunkat, azt lássam hogy életünk nem is lehetett volna ennél BOLDOGABB...”

A mosoly


Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de az emléke örökre megmarad.
Senki sem olyan gazdag, hogy meg lehetne nélküle, és senki nem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot, és a barátság biztos jele.
Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a természet legjobb orvossága a bajok ellen.
Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni, vagy ellopni. Csak önként lehet adni.

csütörtök, május 07, 2009

Lili - A szoba

Siető léptek kopogása töri meg a hideg téli éjszaka kísérteties csendjét. A hosszú, kietlen, kockaköves, holdfényben ragyogó folyosón egy sötét árnyalak suhan keresztül. Hirtelen megtorpan. Minden egyes lélegzetvétele füstölögve tovaszáll, majd eltűnik a végtelen semmiben. Zihálva kapkodja a levegőt, miközben egyik kezével a falnak támaszkodik. Szemlátomást menekül valahonnan... idegesen hátra-hátrapillant. Nem érzi biztonságban magát, így jobb megoldást nem látva, az előtte álló ajtó kilincsére emeli a kezét, és óvatosan benyit a kis szobába...

Meleg fuvallat öleli körbe a testét, és egy pislákoló gyertya fénye felfedi az arcára fagyott csillogó, hosszú könnyoszlopokat. Szemei, mint két jégkristály, tündöklőn ragyognak, haja fehér csomókban, összefagyottan csüng fejéről. Bizonytalanul álldogál a szobácska közepén. Innen csak egy ablak nyílik a világra, amin keresztül szabadon mosolyoghatnak rá a sötét eget sűrűn bepöttyöző csillagok. A szoba teljesen üres. Csak... egy kislány üldögél hálóingében, az ablak mellett. Hosszú haja vállára omlik, tekintete szomorúan mered kifelé, a nagy semmibe. Amint az ajtó nyílását meghallja, csillogó szemeit azonnal a betévedt vendégre szegezi, és csendesen ugyan... de kacagni kezd. Az idegen - megpillantva őt - még inkább tanácstalanná válik, de az orra hegyén olvadásnak induló jégcsapok maradásra késztetik.

- Csukd be az ajtót, kérlek! - szól halkan a kislány. - Tudod... félek a kinti világtól. Félek, hogy bejön ide. - Az idegen szó nélkül engedelmeskedik neki, majd megköszörülve torkát, végre ő is megszólal:

- Én is kintről jöttem... Nekem be szabad jönni, mondd? - A lány szemlátomást meglepődik e szavakon, de azért mosolyogva válaszol:

- Persze, hogy bejöhetsz! Micsoda kérdés ez? Hiszen te magad választottad ezt a szobát. De tudod... a nyitott ajtón a kíváncsiskodó gonosz alakok is könnyedén bebújhatnak hozzám. Tőlük félek... Nagyon! - s reszkető térdeit hirtelen hálóinge alá húzza.

Az idegen láthatóan semmit nem ért abból, amit a lány mond neki, de azért lekuporodik mellé a földre, és együtt hallgatnak hosszasan. A kislány - szemeit le nem véve a vendégről - folyamatosan nevet... és amint tekintetük szorosan összefonódik, furcsán csilingelni kezd a hangja, akár egy csengettyű.
A szobában megállíthatatlanul árad a melegség. Itt-ott egy-egy kisebb-nagyobb pocsolya jelzi az idegen ember testéről olvadó jég és hó tűnő tömegét. Most már ő is mosolyog. Még mindig nem tudja, hol van és ki ez a kislány, de nem is törődik ezzel. Jól érzi magát... csak ez számít... Néhány óra múlva azonban feláll, és se szó, se beszéd, az ajtó felé veszi az irányt.

- Miért mész el? - görbül sírásra a kislány szája. - Nem jó velem lenni? Maradj még, kérlek!

- Most, hogy átmelegedtem, mennem kell tovább. Jó volt itt lenni veled... de meguntam magam. - A lány könnybe lábadt szemekkel néz rá:

- Unatkozol? Az milyen érzés? Elmondod nekem? Én sose unatkoztam még... Tudod, reggelente besüt ide a nap... Nagyon szeretek a meleg sugaraiban fürdeni. Aztán figyelem az ablaküvegen mászkáló bogarakat, a szerelmes táncot lejtő búgó galambokat a levegőben, a fűszálak hajbókolását a szélben, a mezei virágok felett dongó méhecskéket, télen pedig a hópelyhek szállingózását... Nincs is annál gyönyörűbb! Tudod, nagyon sok érdekes dolog van még az én világomban... Szívesen megmutatom neked, ha velem maradsz.

- Nem értem, mit beszélsz... - jön a hideg felelet az idegentől, majd kabátját összehúzva magán, egyszerűen kilép az ajtón. Siető lépteinek kopogását gyorsan elnyeli a téli éjszaka. A kislány zokogni kezd, és ismét az ablak felé fordul. Szomorúan nézi a holdfényben csillogó, táncoló hópelyheket...

- Én sem értem... Nem értem, engem miért nem tud senki megszeretni. De majd a legközelebb betérő vendég... talán ő szeretni fog engem és velem marad... és akkor lehet, hogy még az ajtót is nyitva merem hagyni... Nem leszek többé egyedül... Egyszer... talán...

/Magyarerőről/

Csak változz...

Szerelmes vallomások...


Róth Lajos - Múzsámnak

Nyár vége volt. Mégis olyan forró, fülledt idő, mintha Július közepe lenne. Csak ültünk a parton, lábunk a vízben és hallgattuk, ahogy a békák és tücskök rázendítenek kora esti zenéjükre. Rám néztél, én pedig a szemedbe. Kezem a te kezedre csúsztattam, majd vártam. Vártam a csodára, a percre, a pillanatra, a szóra. Vártam arra, hogy kimond azt, amit akarok hallani. Szóltál, de mégsem olyat, amit szerettem volna hallani. Feleltem, de én sem olyat, amilyet akartam mondani. Megöleltelek, magamhoz szorítottalak, és puszit adtam az arcodra. Az a mosoly még mindig bennem él.
Úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a nyaralóhoz, hiszen egészen ránk esteledett. A visszafele úton megálltunk egy pillanatra, rád néztem ismét.
- Kíváncsi lennék rá, hogy csókolsz. – Mondtad.
Nem pont erre vártam, de eszembe jutott. Ez egy jel lehet. Micsoda kínlódás mehetett végbe benned, hogy kibökd ezt a pár szót. Gondoltam.
- Tényleg? – Válaszoltam kissé zavartan.
Nem tettem semmit. Folytattuk utunkat. Visszaérve a házhoz, belibbentünk a kertkapun. Nyikorogva zárult be mögöttünk. Frissen vágott és locsolt fű illat terjengett a levegőben. Felrohantunk a lépcsőn, be az ajtón, egyenesen az emeletre. Betoppantunk a szobába, ahol az ágy már készen várt minket az alvásra.
Sötét volt. Villámok cikáztak az ablak előtt, bevilágítva a szoba minden sarkát. Bekapcsoltam a tv-t. Leültél mellém, majd átkaroltalak. A hátad kezdtem el finoman simogatni. Lassan felegyenesedtél, puszit adtam az arcodra. Vagyis csak azt hittem. A szánk összeért, és megcsókoltalak. Igen, még mindig emlékszem azokra a puha ajkakra, melyek oly forrón vágytak erre a pillanatra.
Egy álom elevenedett meg bennem. Egy álom, mely már több mint egy éve töltötte ki elmém minden kis zugát. Most pedig, így egy év után, még mindig te birtoklod elmém, de szívembe is behatoltál. Mélyre beástad magad, hogy onnan lovakkal se tudjanak kihúzni. De nem baj. Mert én az maradok, aki voltam. Az maradok, akit megismertél. Vigyázok rád odabent, hiszen te vagy a mindenem. SZERETLEK MÚZSÁM!

vasárnap, május 03, 2009

Tavaszköszöntő -> Tavaszközép


Róth Lajos - Tavasz

Süt a nap, s kék az ég.
Bárányfelhő szép fehér.
Zöldel a fa, meg a fű,
ez a tavasz gyönyörű.

Lepke, madár szárnyal,
tücsök zenél a békával,
újra megtelik a legelő,
friss, langyos a levegő.

Lányok a fiúk ölében,
szerelemnek hevében,
madárdal minden faágon,
muskátlik a párkányon.

A tavasz mint egy karnevál,
a természetben áll a bál,
minden évben jön, én várom,
a legszebb évszak a világon.



Saját készítésű versemről egy saját készítésű videó! :)

Anyák napjára!


Boldog Anyák napját kívánok minden egyes anyukának, nagymamának, dédmamának. Köszönet édesanyámnak aki már nem lehet köztünk, hogy felnevelt, Nagymamámnak, hogy öntöti belém a lelket, és Keresztanyámnak aki anyu helyett anyu... Köszönök nektek mindent, és remélem még 1000 évig itt lesztek mellettem! BOLDOG ANYÁK NAPJÁT!



paraszt - Anyukám!

Megbántottalak? Miért sírtál?
Miért sírtál mikor születtem?
Úgy vágytam már, vágytam rád,
látni, ki életét áldozza értem!

Anyukám, ugye te is vártál rám?
Miért sírtál mikor születtem?
A szívem öleli könnyeid! Anyukám,
ugye azért sírtál, mert szeretsz?

Mitől féltesz és miért? Anyukám!
Miért sírtál mikor megszülettem?
Csillagod vagyok én! Anyukám!
A szíved csillagja, szemed fénye!

Szeretni jöttem! Drága anyukám!
Miért sírtál mikor születtem?
Kisfiad vagyok. Édesanyukám!
Isten pecsétje szíveden.

/magyarerőről/