csütörtök, augusztus 26, 2010

Róth Lajos - Magány

 
Állok a parton egyedül,
Csak a hold ragyog.
Eltévedt tücsök hegedül,
Minden más halott.

Eltűnt valami szép,
Lyuk tátong szívemen.
Túl nagy lett a lék,
Sötét meg az érzelem.

E résen csorog,
A patakba sok emlék.
A víz pedig csak csobog,
Kimossa lelkem „szennyét”.

Bár elvinne engem,
Ne hagyna itt végleg.
Vagy töltené ki bennem,
Ami űrt belül érzek.

Habjai sodorhatnának,
Valakit felém.
Ha megvadulva nyaldosnának,
A vízből én kimenteném.

Addig is állok rendületlenül,
Csak a hold ragyog,
Már a tücsök se hegedül,
Minden csendes, s halott!

csütörtök, augusztus 19, 2010

Magány...

Purgely Kitti - Ősz nélküled

Tépett táj öleli a tél derekát
lépteim nyomán nedves avar
mely ontja bomlott élet szagát
s minden szégyent eltakar.

Meztelen fák sima teste
tör utat égbe mindhiába
ordítanak minden este
mozdulatlan, hajnalt várva.

Tőled sír a jégbe zárt patak
hulló lomb suttogja neved
arcod tükrözik a tavak
holt minden, mert nem lehet veled.

Téged üvölt a föld s a szél
az erdő sűrű ködben áll.
Szürke ösvényén útra kél
s bolyong szüntelen a halál.



Szabó László Dénes - Magány
Írogatok, farigcsálok
Rímeket -
Ha az ember magányos, hát
Mit tehet?

Halk derűvel, elmélyülten
Számolom,
Hányat koppan esőverte
Ablakom.

Engem már az élet sodra
Eldobott,
Azért nézem azt a fránya
Ablakot.

Megbámulom összekulcsolt
Két kezem -
Mivé lettem, mivé lettem
Istenem?



Derzsi Pál - Senki
az út lassan a sziklák közébe
ékeli a továbbot
kiszögellések simulnak el
üvegszilánkok csiszolnak megtört csillogást
s felsziporkázik a patak
a csend lassan útfélre visszaül
és senki közel távol
csak köd ül meg vastagon bántón
a hegyen.

kedd, augusztus 17, 2010

Váci Mihály - Szabadon

Mint ágak közt a szél,
csillagok közt a felhő,
úgy nőni önmagamban
kuszáltan, mint az erdő,
szabadon össze-vissza,
sok millió irányba,
erdőnyi kitárt ággal
mindent ölelni vágyva,
minden csillagra ággal
mutatni, mint a gyermek,
minden szellőre sírni,
mint hogyha vihar ver meg:
eget ölelni milliárd
görcsös gallyal és vággyal,
s a földet átkarolni
gyökerek hálójával,
a zuhogó fényt inni
fuldokló levelekkel,
és vihart lélegezni,
sóhajtani kék reggelt,
kétfelől átölelni
a szorongó világot,
foganni benne, - s nyitni
tőle fordult virágot:
itt gyökerezni: éhhel
fogózni friss husába,
- de minden rezdüléssel
valami másra vágyva.


hétfő, augusztus 16, 2010

A két jégtömb


Volt egyszer két jégtömb. A hosszú télen keletkeztek egy sziklás, bozóttal körbevett üregben, a hegyoldalt beborító erdő közepén. Makacs közönyösséggel méregették egymást. Viszonyuk meglehetősen hűvös volt. Néhány "jó napot", egy-két "jó estét". Semmi több. "Jégtörésről" szó sem volt. Mind a ketten azt gondolták a másikról: - Igazán eljöhetne hozzám! De a jégtömbök egyedül nem tudnak elmozdulni a helyükről. Így nem történt semmi és a jégtömbök még jobban önmagukba zárkóztak.
Az üregben lakott egy borz, aki egy nap így fakadt ki:
- Milyen kár, hogy itt bent kell lennetek! Gyönyörűen süt a nap odakint!
A két jégtömb feljajdult. Kiskoruk óta tudták , hogy a nap a legnagyobb veszélyt jelenti számukra.
Meglepő módon azonban, most az egyik jégtömb azt kérdezte: - Milyen a nap?
- Csodálatos... Maga az élet. - válaszolta zavartan a borz.
- Csinálhatnál egy kis rést az odú tetején... Szeretném látni a napot! - mondta a másik.
A borz nem várta meg, amíg megismétli. Fúrt egy kis lyukat a gyökerek közé és a nap meleg, enyhe fénye aranysugárként hatolt be az üregbe.
Néhány hónappal később egyszer délben, ahogy a napfény felmelegítette a levegőt, az egyik jégtömb észrevette, hogy olvadni kezd és kis patakká változik. Másképpen érezte magát, nem volt már többé ugyanaz a jégtömb, ami eddig. A másik jégtömb is ugyanezt érezte. Pár nap múlva a jégtömbökből két kis folyócska kezdett csordogálni. Ki is folytak az üregből és nem messze onnan, csillogó kis tavat alkottak, amelyben az ég kékje tükröződött.
A két jégtömb még érezte saját hidegségét, de ezzel együtt a törékenységét és a magányt. A közös aggodalmat és bizonytalanságot is. Felfedezték, hogy keletkezésük egyforma és valójában szükségük van egymásra.
Jött két tengelice és egy pacsirta, hogy szomjukat oltsák. A rovarok ott zümmögtek a tó körül, egy puha, hosszú farkú mókus pedig megfürdött benne.
És ebben a boldogságban ott tükröződött a két jégtömb, akik most szívet találtak maguknak.
Olykor elég egy napsugár. Egy kedves szó. Egy köszönés. Egy simogatás. Egy mosoly. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy boldoggá tegyük azokat, akik körülöttünk élnek. Akkor miért nem tesszük ezt?

Idézetek...


"Ha az élet lehangol minket, mi döntünk, felállunk-e vagy sem."

"Az élet tele van csalódásokkal. Az apróbb kudarcokon csak úgy lehet úrrá az ember, hogy annál keményebben küzd."

"Annyira a jót keressük másokban, hogy a rosszat észre se vesszük."

"Egy normális világban, ha egy lány kedves az emberhez, az jó jel lenne, de a valódi világban nem az."

"Sosem tudtál elég nagy lenni, ha képes voltál feladni az álmodat egy idegen véleménye miatt."

"A remény újra meg újra felütötte a fejét a lelkemben, hogy aztán fájdalmasan eltiporja a valóság."

"A szív összetörik, ha a reménység langyos áradata már nagyon is eltöltötte, és utána a rideg valóság ront rá!"

"A jó mindenkor elkésve jön, mindig későn készül el, amikor az ember már örülni sem tud neki istenigazában."

"Az a probléma a saját magunkat lelkesítő szavakkal, hogy a szívünk mélyén tudjuk: nem igazak."

"Egy árulásra és félrevezetésre épülő világban az őszinteség felbecsülhetetlen kincs."

"Az ember szomorú állat s nem mindig azt kapja a csókban, mit keres."

"Nem vettem észre a változásokat. Azt hittem, hogy minden rendben, hogy a rossz majd elmúlik, csak idő kérdése."

"Van, aki csalódásainak építőkockáiból is képes a remény ingatag tornyát felrakni."

"Az igazi áldás gyakran fájdalom, veszteség és csalódás képében jelenik meg; de ha győzünk kivárni, hamar megmutatkozik tényleges alakjában is."

hétfő, augusztus 09, 2010

Török-Zselenszky Tamás - Hol nyugodhatnék meg



Amíg mellettem aludtál,
elgondolkodtam.
Téged néztelek,
de gondolatomban
ott voltam ismét,
hol mi ketten jártunk;
árokba léptünk,
s egy csókra megálltunk.
Hol nyugodhatnék meg?
Hol pihenhetnék le,
úgy, hogy ne lépjek rá
senkinek földjére!
Rohannék bármerre,
maradnék kedvemre,
nem emlékeznék
e felosztott Édenre!
Mellettem aludnál
s én nem gondolkodnék!
Téged néznélek,
és Tenálad járnék!
Bárki világában,
bárkivé válnék!
Egy csókért, hogy kérhessek,
az álmodba szállnék.

szerda, augusztus 04, 2010

Róth Lajos - Csillagköd



Fakó köd a végtelenben.
Ezernyi csillag közt,
Áramlik fénytengerben.
Nincs más, csak csönd.

Évei száma rengeteg.
Azóta szivárvány színre,
Festi a világegyetemet.
Rejtelmes színre.

Lét kezdete lehet?
Vagy valami vége,
Mi elfoglal teret?
Titkok örvényének mélye.

Ha beszélni tudna,
mit mesélne?
Minden kezdet tanúja.
A csillagokról regélne?

Énekelne egy üstökösről.
Vagy milliárdnyi galaxisról,
Az apró tejútrendszerről.
Születésről, s halálról.

Egyszer majd eltűnik.
De mielőtt szétfoszlana,
Emlékeit hullócsillagok küldik,
Az univerzumban tova.