Tudod, ezt sosem értettem. Miért oszlik a világ tehetséges és tehetségtelen emberekre? Miért van az, hogy egyeseket szeretnek, másokat pedig nem? Ki dönti ezt el? Hol ágazott el az út? Vagy talán soha nem is volt elágazás? Lehetséges, hogy minden már a születésünk pillanatában eldől? Ha ez így van... ó, Istenem, mondd, mi végre volt az életem?
Ha nincs térképed, honnan tudod, hogy merre kéne menned? Mindig azt hittem, a térkép dönti el, melyik lesz a helyes út. Pedig ebben nem volt igazam. Nem azért vesztem el, mert nincs térképem, hanem mert nincs hova mennem.
A magány olyan, mint a tenger hullámai: váratlanul átcsap rajtad, és elborít, de mire észreveszed, már el is tűnt, és ez ismétlődik újra és újra.
Az elérhetetlen célok könnyei vagy a céltalanság könnyei keserűbbek?
Mindenki őrülten vágtat az álmai nyomában. Kinyújtják a kezüket, hogy elérjenek valami láthatatlant, még ha nem is voltak céljaik vagy... vagy, ha rájöttek, hogy nem érhetik el őket, akkor sem adták fel, hanem küzdöttek tovább. De mindeközben én mégis mit csináltam? A távolból figyeltem és még a kezemet sem nyújtottam ki. Annyira féltem attól, mi történhet, hogy még csak meg se mertem mozdulni. Ehelyett csupán irigykedve néztem, hogy találják meg mindannyian az útjukat. Azzal takaróztam, hogy más vagyok, mint ők, pedig csak féltem, hogy fájhat.
Mi a legfontosabb dolog az életben? Nem az, hogy amikor szükség van ránk, ott lehessünk amellett, akit szeretünk, és erősen fogjuk a kezét?
Ha azt hívják szerelemnek, amikor a szíved sajog, ha vele vagy, akkor csak én voltam szerelmes ezen a világon.
Néha elgondolkodom, vajon meddig emlékezik az ember egy hangra. Ilyenkor elfog az aggodalom és a fejemben újra és újra végigjátszom a jelenetet, hogy tudjam, még emlékezem rá. De ha ezután… ha ezután soha nem találkoznánk, többé csak a látványa maradna meg az emlékezetemben? Vagy talán csak a hangja?
Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntsem el, hogy feladom, és eszerint viselkedjek és közben mondjak ellent a szívemnek és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon eljön az idő, mikor mind eltűnik belőlem és a szívemből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi.
A rózsa ugyan gyönyörű, ám sokat kell dolgozni azért, hogy egészséges legyen és virágokat hozzon. Férgek és betegségek fenyegetik, és a töviseivel önmagának és másoknak is fájdalmat okozhat. Bármilyen nagy is egy rózsa, ha nem nevelik rendesen, akkor a mezei pitypang is ragyogóbb nála.
Néztem, ahogy minden erejével a festményére koncentrál. Ez egy olyan világ, ahová én nem léphetek be. Egy világ, amiben nem létezik távolság.
Nem is tudtad? Ha valaki megjelenik az álmaidban, az azt jelenti, hogy az illető annyira vágyik arra, hogy veled legyen, hogy kilép a testéből és egyenesen a te álmodba repül.
Nem. Neki most nem arra van szüksége, hogy megszólítsam, és arról faggassam, mi a baja. Ezek a szavak nem érnek el hozzá, ő most a saját harcát vívja. Istenem, melyik a fájdalmasabb? Amikor azért sírunk, mert szeretnénk valamit, vagy amikor nem tudjuk, mit akarunk? Most csak egyetlen dolog biztos: ha a szavakat, amik bennem vannak, kimondtam volna, akkor se tudtam volna megállítani a könnyeit.
/méz és lóhere/
