"Aki szeret, annak fickándozik a szíve. annak az élete színes, és süt a napja."
"Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom,
elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos
akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s
azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy
"szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol!
Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem
kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt
kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha
nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos,
hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád...
Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön
ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az
kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel
így van. Elmondhatatlanok."
„Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk. Aki a legkedvesebb.
Lelkünkhöz közelálló. Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni. A
szeretet mélyebben van. Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél,
társadalmi elvárásnál mélyebben. A szeretet nem kötelesség, nem
feladat. Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot.
A szeretet: a szabadság jegyében áll. Senki sem mondhatja meg, kit
szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez
jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér - ez a
lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén
túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az
elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat
bele semmibe."
(Müller Péter)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése