Egy barátunk napszálltakor a néptelen mexikói tengerparton kószált.
Séta közben észrevett egy másik férfit a messzeségben. Közelebb érve
látta, hogy az odavalósi illető fáradhatatlanul hajladozik, és valamit
a vízbe dobál.
Miután még inkább megközelítette, megállapította, hogy a mexikói a
dagály által a partra mosott tengeri csillagokat szedegeti össze, és
egyenként visszahajítja őket az óceánba.
Barátunk elképedt.
- Jó estét, uram! - szólította meg a férfit. - Azon tűnődtem, hogy
min fáradozik itt.
- Visszadobom ezeket a tengeri csillagokat a vízbe. Tudja, a dagály
partra vetette őket, s ha nem segítek rajtuk, elpusztulnak oxigén
nélkül.
- Értem, de hát százával hevernek itt a fövenyen. Ekkora tömeget
nem tud visszajuttatni a vízbe. Meg aztán gondoljon csak bele: nyilván
ugyanez a helyzet végig a parton, sok száz kilométeren át. Akárhogy
töri magát, nem lesz látszatja a munkájának.
A mexikói elmosolyodott, lehajolt, felvett egy újabb tengeri
csillagot, és a hullámok közé dobta.
- Ennek az egynek mégsem mindegy!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése