Róth Lajos - Tavaszodik

Deres az idő. A szél is csak egyre fúj. Napról napra hidegebb van, mely a lassan közelgő tél kezdetét jelzi. Az állatok is elvonultak már vackaik mélyére. A fákon csak pár barna, vörös, és egyéb színben pompázó levél ragaszkodik jól kiérdemelt helyéhez. Haldoklik a természet. Utolsó táncát járja a szélben kavargó levelek képében. Korán is sötétedik, mintha a nap elfáradt volna nyáron. Kihaltak a parkok, a terek, és eltűntek a világos színek.
Egyedül sétálok az utcán. Fejemen sapka, testemen kabát. Kissé fázom és nehézkes haladni a szembe szélben. Utálom nagyon ezt az időt. Bárcsak örökre nyár lenne. - Kívánom magamban. De amint elszállnak ezek a gondolataim, és az orrom lefagyásával sem foglalkozom már, furcsa meleg érzés önt el.
Lelkem végtelen mezején ilyenkor zöld a fű, rügyeznek a fák és a bokrok. Virágillat mindenfelé. Lepkék és méhek szállnak virágról virágra. Madárdal tölt el. Ezernyi színben pompázik minden, de minden. Hosszú idő óta először tavaszodott ki legbelül. Bennem.
Lassan már másfél éve tél tombolt. Új neve az Örök tél mezeje lett volna. De történt valami. Egy tündér jelent meg odabent, aki átvarázsolta a szívemet, lelkemet. Azóta is odabent van és tevékenykedik. A nap minden órájában... Tavaszodik!