A Sziget

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett.
A szeretet megszólította:
- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - Válaszolt a Büszkeség, - itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
- Oh Szeretet !- mondta a Bánat- Én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
- Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
- Az Idő volt- mondta a Tudás.
- Az Idő?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az Idő?
A Tudás válaszolt: - Mert csak az Idő érti meg, hogy milyen fontos az életben Szeretet!

Gyökössy Endre - Boldogságok

BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek,
mert örömös lesz az életük.
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.
BOLDOGOK, akik észreveszik a diófában a bölcsõt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát,
mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,
mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni,
mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,
mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat,
mert környezetük megbecsüli õket.
BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat,
mert õk az öröm magvetõi.
BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket,
mert messzire jutnak az életben.
BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort,
mert útjuk napfényes lesz.
BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják õket,
mert ez a szeretet ára.
BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielõtt cselekednének, és imádkoznak, mielõtt gondolkodnának,
mert kevesebb csalódás éri õket.
BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják õket, és szelíden szólnak,
mert őseik nyomában járnak.
BOLDOGOK, akik mindebbõl meg is tudnak valósítani valamit,
mert életesebb lesz az életük.

Képek a fény birodalmából

Saját készítésű videóm

Zene: Lighthouse family - High

Képes idézetek, versek

Köszönet a képes idézetekért: Gipsi Queennek (CanadaHun)

A hernyó története

Egy mese arról, hogy mi történik, amikor feladjuk az ellenállásunkat a változásokkal szemben, és csak lazán megengedjük, hogy megtörténjen:

Csupán egy tudatlan hernyó volnék? Nem! Csak egy életunt kövérség, akinek elege volt a fa leveleinek felzabálásából. Úgysem jó semmire az. Meddig nőjek még? Minek? Kinek? Elegem van...
Persze zabálhatnék még az élvezet kedvéért, de mire jó az? Úgyis csak nőnék tovább, hogy aztán még éhesebb lehessek. Ez volnék csupán, egy zabálógép? Na neeeem... Ebből elegem van! Ezt nem vállalom tovább! Végzek magammal, így döntöttem.
Mivel szőrös vagyok, így a hangyáknak nem kellek. Élet ez így? Még meghalni sem tudok. A tegnap levetettem magam egy szélső levélről... és? Még csak meg sem ütöttem magam. De nem adtam fel! Még tegnap visszaindultam erre a fára! Csak azért, hogy a rigók, a fekete kaszások jobban lássanak a lemenő nap fényében. De a halálmadaraknak sem kellettem. Pedig azt hittem, hogy a sárga-fekete csíkos ruhám miatt tuti észrevesz majd valamelyik! Észre is vettek, de az utolsó pillanatban mégis mindegyik meggondolta magát. Nem értem miért... Pedig igazán ízletes lehetek ilyen szép nagy kövéren. Valami hibádzik...
Sebaj, akkor gondolkodjunk. Abban úgyis jó vagyok! Értek én mindent!!!
Az azért elszomorít, hogy nem kellek senkinek sem, és még meghalni sem tudok...
És akkor jött az ötlet, egyet tudok csupán a zabáláson kívül: szőni! Ígyhát gubót szövök. Legyen ez a koporsóm! Itt békésen megfulladhatok és nem zavar, nem tántorít el senki sem. Nem is fognak rámtalálni, épp ezért a hullámat sem fogják meggyalázni. Igen, ez így jó lesz. Ennek örülök. Mégsem egy buta és szőrös, nagy kövér hernyó volnék! Úgy látszik, az én életem értelme az volt, hogy tudatosan haljak meg. Legyen hát!
Azzal begubódzott. Jó erősen rögzítette koporsóját egy szélvédett faágon. Csak lógott és várt. Várt és várt. Mégsem fulladt meg. Ezt is elrontotta valahol, és nem értette. Cserbenhagyta még az oly bölcs gondolatai is, amire eddig mindig számíthatott. Pedig azt hitte, mindent tud az életről.
Nagyon elkeseredett.
Feladta.
És akkor elkezdődött valami.
Mégsem úgy történt, ahogy eltervezte.
Két héten keresztül, egy teljesen megmagyarázhatatlan változáson ment keresztül, amibe semmi beleszólása sem volt. Nem számítottak gondolatai sem. Csak befelé figyelt. Mást úgysem tehetett. Szinte külső szemlélőként nézte végig saját testének teljes átalakulását. Nélküle történtek a dolgok. Aztán ez is megállt. És csak akkor eszmélt, hogy mintha kinőtte volna valamiféleképp a koporsóját!
De tanult a leckéből. Nem akarta megérteni mindenáron a dolgokat többé. Csak követte vágyait, érzéseit. És most ki akart törni. Kíváncsi volt arra, hogy mivé változott. És nem érdekelte többé az, hogy miért!
Belül is más lett.
Feltörte a koporsó fedelét és kimászott.
Fájdalmas volt az első nyújtózás.
Hatalmas szárnyai lettek, ami örömétől egyre csak tovább nőttek és feszültek. A reggeli szikrázó napsütés megszárította csillogó sárga-fekete mintás szárnyait. Aztán meglátogatta a régi jó barátja is, az éhség. De most nem az a görcsös zabálási vágy lett úrrá rajta, hanem valami édes nedűre vágyott. Érezte a szellőben az illatát. Valami színes tarkaságok felől jöttek a fű közül.
Nem gondolkodott, csak élvezte a létezést, és azt a szellő játékát, amivel először vitorlázott a nektárjukat kínálgató virágok felé...

Egyszer mi is megöregszünk

Egy indiai legenda szerint egy ferfi minden nap a falu szélére járt vízért egy új és egy régi edénnyel.
Az öreg edény már meg volt repedve, csorgott a víz belőle és a hazafelé úton a fele kifolyt. 2 éven keresztül minden nap ugyanazt az utat tette meg a férfi.

Az új edeny büszke volt, a teljesítményére és tudatában volt annak, hogy teljes mértékben megfelelt arra, amire keszitették. Míg az öreg edény majd meghalt szégyenében, hogy a feladatát nem tudta tökeletesen ellátni még akkor is ha tudta, hogy a repedések a hosszú évek hűseges munkájának a következményei voltak. Úgy szégyellte magát, hogy egy nap amint a kútnal pihentek így szólt a férfihoz:
- Sajnálom, hogy minden alkalommal csak félig telt edénnyel érsz haza így csak félig tudom a szomjadat oltani.
A férfi elmosolyodott és azt mondta: - Nézz jól körül a hazafelé úton!

Így is tett az edény és látta, hogy az ő oldalán az árok széle sokkal zöldebb volt.

Látod, hogy a te oldalad sokkal szebb - mondta a férfi. Mindig is tudtam, hogy repedések vannak rajtad és így kihasználtam ennek az előnyét. Viragokat, salátat és más zöldseget ültettem és te minden alkalommal megöntözted őket. Így rózsát szedhettem,hogy a házunkat szebbé tegyük, a gyerekeim salátát, káposztát, hagymát ehettek. Ha te nem olyan lennél, amilyen vagy, akkor mindez nem lenne.

Mindannyian megöregszunk és mások lesznek az értékeink. Hozzuk ki a legtöbbet ezekből az értékekből.

/Paul Coelho/

Érints meg

Ha kisbabád vagyok – érints meg!
Szükségem van az érintésedre, úgy ahogyan talán sosem képzeled.
Ne csak mosdass, pelenkázz és etess.
Ringass el. Puszild meg az arcomat és simogass.
Nyugtató, lágy érintésed biztonságot és szeretetet ad.

Ha gyermeked vagyok – érints meg!
Akkor is, ha dacos vagyok és elutasítalak.
Ne add fel, keress új utakat, hogy közel kerülj hozzám.
Jóéjpuszid édes álmokat hoz.
Mindennapi érintésed elmeséli, mit érzel.

Ha kamasz fiad vagyok – érints meg!
Ne hidd, hogy nem kell éreznem, hogy törődsz velem
Csak azért, mert már majdnem felnőttem.
Szükségem van szerető karjaidra, szükségem van lágy hangodra.
Az élet viharában a bennem élő gyermek érted kiált.

Ha barátod vagyok – érints meg!
Semmi sem mutatja jobban szeretetedet, mint egy meleg ölelés.
Mikor szomorú vagyok, egy gyógyító érintés mondja el, hogy szeretsz.
Azt mondja el, hogy nem vagyok egyedül.
Lehet hogy az érintésed minden, amit kapok.

Ha életem párja vagy – érints meg!
Talán azt hiszed, hogy szenvedélyed elég nekem.
De csak karjaid tartják távol a félelmet.
Szükségem van lágy, vigasztaló érintésedre
Mely emlékeztet, hogy olyannak szeretsz, amilyen vagyok.

Ha felnőtt gyermeked vagyok – érints meg!
Ha van is saját családom, akiket megölelhetek,
Mégis szükségem van anyám vagy apám karjára, amikor gyenge vagyok.
Szülőként máshogy látlak.
Már jobban tudlak becsülni.

Ha idős szülőd vagyok – érints meg!
Ahogy én érintettelek, mikor kicsi voltál.
Fogd a kezem, ülj közelebb, adj erőt.
Melegítsd megfáradt tagjaimat közelségeddel.
Bár a bőröm ráncos, érintésre vágyik.

Ne félj. Érints meg!

Móni mesél...

"Aki szeret, annak fickándozik a szíve. annak az élete színes, és süt a napja."

"Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom,
elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos
akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s
azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy
"szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol!
Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem
kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt
kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha
nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos,
hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád...
Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön
ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az
kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel
így van. Elmondhatatlanok."

„Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk. Aki a legkedvesebb.
Lelkünkhöz közelálló. Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni. A
szeretet mélyebben van. Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél,
társadalmi elvárásnál mélyebben. A szeretet nem kötelesség, nem
feladat. Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot.
A szeretet: a szabadság jegyében áll. Senki sem mondhatja meg, kit
szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez
jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér - ez a
lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén
túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az
elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat
bele semmibe."

(Müller Péter)

Nyitott kézzel, egymás kezét fogva...

Már régen jártam erre, és úgy láttam szükségessé vált egy frissítés. Nem volt internetem egy darabig, se net közelbe nem kerültem. De most itt vagyok és folytatom. Ezt a pár sort egy kedves ismerősöm küldte. Úgy éreztem meg kell osztanom veletek. Olvassátok szeretettel. (köszönöm Nyuszkóka)

"Egy könyörületes személy, látva hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki, nagyon gyengéden kitágította a szálakat kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni.
Valamit ez a könyörületes személy nem tudott, és ez az, hogy csak a megszületés, kibújás küszködésén keresztül tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük.
Megrövidített életét a földön töltötte, sose ismerte meg a szabadságot, sosem élt igazán."

"Én úgy mondom nyitott kézzel szeretni. Ez olyan tapasztalat, ami lassan ért meg bennem, a fájdalom tüzében és a türelem vízében kovácsolódva. Azt tapasztalom, hogy muszáj felszabadítanom azt, akit szeretek, mivel ha rákulcsolódok, rácsimpaszkodok vagy megpróbálom irányítani, azt vesztem el, amit megtartani próbálok.

Ha én megpróbálok megváltoztatni valakit, akit szeretek, mivel úgy érzem, én tudom milyennek kéne lennie, akkor egy nagyon értékes jogától fosztom meg, a jogtól, hogy felelősséget vállaljon saját életéért, választásaiért, létformájáért. Valahányszor ráerőltetem a kívánságomat vagy az akaratomat, vagy megpróbálok hatalmat gyakorolni felette, megfosztom a fejlődés, érés teljes lehetőségétől, az én birtoklási vágyammal korlátozom és keresztezem, teljesen mindegy, mennyire jó szándékkal.

Korlátozni, és ártani tudok a legkedvesebb óvó cselekvésemmel, és védésem, túlzott figyelmem szavaknál ékesszólóbban tudja mondani a másik személynek: "Te képtelen vagy magadra vigyázni, nekem kell veled törődnöm, rád vigyáznom, mert te az enyém vagy. Én vagyok érted a felelős."

Ahogy tanulom és gyakorlom, egyre inkább azt tudom mondani annak, akit szeretek: Szeretlek téged, értékellek téged, tisztellek és bízom benned, hogy birtokában vagy, illetve ki tudsz fejleszteni magadban olyan erőt, képességet, hogy mindazzá váljál, ami lehetséges számodra, ha én nem állok az utadban.

Annyira szeretlek, hogy teljesen felszabadítalak, hogy egymás mellett sétáljunk örömben, bánatban. Együtt fogok veled érezni, ha sírsz, de nem foglak kérni, hogy ne sírj.

Törődni fogok a szükségleteiddel, támogatni foglak, de nem tartalak vissza, amikor egyedül tudsz menni. Mindig készen fogok állni, hogy veled legyek a bánatodban, magányodban, de nem fogom elvenni tőled. Igyekezni fogok, hogy figyeljek a szavaidra, azok jelentésére, de nem ígérem, hogy mindig egyet fogok érteni veled. Néha dühös leszek és akkor ezt olyan nyíltan fogom neked megmondani, hogy ne kelljen a különbözőségeink miatt elutasítást vagy elidegenedést éreznem. Nem tudok mindig veled lenni, nem hallom meg mindig, amit mondasz, mert van amikor magamra kell figyeljek, magammal kell törődjek, és ilyenkor is olyan őszinte leszek veled, amilyen csak tudok.

Tanulom, hogy ki tudjam ezt fejezni azoknak, akiket szeretek, akikkel törődök, akár szavakkal, akár azzal, ahogy létezem másokkal és magammal. Én ezt úgy hívom, hogy nyitott kézzel szeretni. "

Idézetek a szeretetről

Ha valamit el akarunk érni az életben, akkor először is teljes szívünkből vágyni kell arra, hogy az működjön.
Másodszor hinnünk kell abban, hogy működhet, azután pedig tudatos képet kell alkotnunk, és látnunk kell magunk előtt, ahogy lépésről - lépésre elindul, működni kezd, s közben egypillanatra sem engedhetünk a kételynek és hitetlenségnek.
/Eileen Caddy/

Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért... Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek. Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap, hogy szeretetünket kimutassuk.
/Leo Buscaglia/

A barátok és a család, a tudat, hogy ők törődnek veled, ez tudja a gondokról elterelni a figyelmünket. Ha szeretünk, és engedjük, hogy szeressenek minket, azzal tartalmat adunk az életünknek. Ebben különbözünk az állatoktól. És legalább egy időre, a szerelem segítségével elfelejtkezhetünk az istenverte sötétségről, ami a legvégén mindannyiunkra vár.
/Dean Ray Koontz/

"Ha szeretsz valakit vagy valamit, akkor engedd szabadon. Ha visszatér hozzád, akkor a tiéd, ha nem, akkor soha nem is volt a tiéd."
/Adam Jackson/

"Minél több szeretet és jóság sugárzik belőled, annál több áramlik rád vissza."
/Sigmund Freud/

"A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni; ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben. Szerves lény talán nem is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben."
/Márai Sándor/


"Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, akit szeret, mindig jelen van. Aki szeret, az már nem akar többé a saját élte központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a központja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. Feladja önmagát. Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar. Aki szeret, annak van bátorsága ahhoz, hogy olyan legyen, mint akinek szüksége van valamire."
/Walter Trobisch/

"Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar?"
/Márai Sándor/

"A szeretetet nem a szavak, hanem a tettek bizonyítják."
/Kertész Imre/

"Ha szereted, viszont szeret.
Ha mosolyogsz, ő is ám!
Ha bánat ér, megosztozik
szegény szíved bánatán."
/Csukás István/

"Amint a szimfóniának szüksége van minden egyes hangjegyre, amint a könyvnek szüksége van minden egyes szóra, amint a háznak szüksége van minden egyes kőre, amint az óceánnak szüksége van minden egyes vízcseppre, amint az aratásnak szüksége van minden egyes gabonaszemre, az egész emberiségnek szüksége van terád, ott, ahol te vagy, egyetlen, s így helyettesíthetetlen."
/Michel Quoist/