Állj talpra!!!

Szepi - Üzenet az alagsorból...

Itt kuporgok lenn

szívem virága 

szírmát hullajtja, 

bánatra virrad 

minden reggelem, 

Mint két elem 

a tűz s a víz, 

viaskodom velem. 

Bennem egy jó, 

s egy rossz lakik. 

És ezek a valakik 

szívják a vérem, 

hiába kérem, 

könyörgöm hagyjatok, 

ők csak vívnak 

itt benn szüntelen. 

Megfojtanak, 

nem hagynak élni, 

már nem merek remélni, 

nincs múltam, 

nincs jelenem, 

nem akarok jövőt, 

elbántatok velem 

bennem lakó erők. 

Hagyjatok menni, 

ne játszatok velem, 

érzem, hogy 

megöl a félelem 

ott messze fény dereng...
 ...vár rám a végtelen...

A jó és a rossz...

Mindannyiunk lelkében megállás nélkül folyik a harc a Jó és a Rossz között. Lehet, hogy minden pillanatban összecsapnak egymással az angyalok és az ördögök. Talán évezredek óta tart a háborújuk, és egyre nagyobb területeket hódítanak el egymástól, míg végül egyikük megsemmisíti a másikat.

Szüleink, és az ő vágyaik...

A család szépen összegyűlt, a gyerekek meg elgondolni sem tudták, hogy mi az a nagy hír, ami miatt a szüleik ilyen titokzatosak. Velük sosem történik semmi. Tiszta unalom az életük. A legnagyobb izgalom az éltükben, ha néhány új virágot hoz a begónia.
A szülők az ebéd befejezése után bejelentették, hogy mostantól másképp szeretnének élni. Ezért aztán szépen eladják a családi házukat. Egy kisebb lakásba költöznek Londonba és vesznek egy hajót. Végre itt az ideje, hogy körülhajózzák a földet.
A gyerekek iszonyatos röhögésben törtek ki, mert azt hitték ez valami kis tréfa. Ám hamar kiderült, hogy nem az. A szülők tényleg eladták a házat, vettek egy hajót majd elindultak a világ körül.
Anyukájuk, akiről eddig el sem tudták képzelni, hogy kalandvágya meghaladhatja egy új süteményrecept kipróbálását kivirult. Apukájukat mintha kicserélték volna. Néha küldtek képeslapot vagy E-mailt egy-egy exotikus szigetről.És ha aggódtak is a gyerekek miatt ez nem nagyon látszott rajtuk.
Míg a gyerekek dolgoztak, a szülők boldogan vitorláztak a nagy vizeken.
És a gyerekek elgondolkodtak. Valahogy természetes volt, hogy a szüleik mindig ott vannak, lehet rájuk számítani, lehet tőlük kölcsönkérni. De hogy boldogok- e azt még sosem kérdezték.
A szülők 3 év múlva hazatértek. Újra süteményillat töltötte be a lakást. De a gyerekek már másként néztek a szüleikre. Valahogy észrevették, hogy ők is emberek és nem csak szülők. Nekik is vannak álmaik. Álmaik, amiket valóra váltottak. 

Kőrösi László - Rá vágyom

Csillog mindig a két szeme,
vörös ajka: rózsaszirom.
Ah! de kár a szóért! Hiszen,
elmondani úgysem bírom...

Azért azt tudd, ha jön felém,
kocsányon lógnak szemeim.
Titkon, karomban hordozom:
édes-vágyaknak mezein.

Mámorító látványától,
tükrök roppannak szerteszét,
mert nem tudják visszaadni,
tündöklő égi-szépségét.

És én mezítláb gázolok,
törött szilánkok ezrein!
Nem számít most a fájdalom,
Rá vágynak érzékszerveim.

Csak Rá vágyom én, csakis Rá!
Imádom zsenge illatát!
Egy csókjáért lehoznám bíz,
a világ összes csillagát!

Nem hiszek...

József Attila - Ezüst élet

Ne bántsatok, ha most rossz vagyok,
ha most kicsit halkabban élek.
Halkabban élnek a felhők is,
meg a halottak, meg a rétek.

Győzni épp oly szép, mint a
virág,
de én az uccákon lődörgök,
vagy esőt hallgatok szobámban
s nagyon hallgatok, hogyha
dörgött.

Ezüstös lesz majd nagy szívetek,
bárha a győzők ti maradtok,
zászlótok is ezüstté őszül
s egyszer győzni is elfáradtok.

Csatazaj mögött eljön halkan
hozzátok is az ezüst élet.
Nagyon halkan élnek a felhők,
meg a halottak, meg a rétek.

Nagycsöndű, komoly kísértet
kísér
s hová lépek, kibú a föld alól -
az árnyékom, mely mindenütt
követ
s találkozunk is egyszer valahol.

Olyan szép dolog elfáradni és
pihenni, mit nem ad se harc, se
más,
kedves árnyékban leheverni, le
s bennünk eleve ott a fáradás.

Bennünk eleve ott a fáradás,
mely a szűz hónak testvére lehet
-
ha nagyon fázik már a föld,
lehull,
csak hull a hó s új tavaszig
befed.

Egy télestén a földet csöndesen
betakarta a fáradtság, a szent,
az én szavammal együtt, hisz az
is végtelen hideg világban kereng.

1925. ápr. 23.

Cobblah Ilona (Dzsenyami) - Felnőve

Oly hamar elszáll a kisded mesevilág.

S ha már kinőtted az anyaölt,

bőre illatát sem szívod magadba,

egyedül fűzöl szalagot hajadba.

Futsz pillangók, s madarak után.

Senkiéhez nem hasonlít a kéz.

Mely ölel, mint lombkoronával

madárfészkét védő almafa,

megtölt reménnyel - áradó

szeretet erejével vezérel.

Már semmi nem olyan, mint rég.

A kacagást felváltja a gond,

s míg szakadozik az ide-oda szálló

gondolat, az egyszer volt, hol nem volt

mesék fényéből szövöd álmodat.

Szólsz, de nincs ki visszaszól.

Ha nem tudod ledönteni a falat,

a sors keringő táncot jár,

néha tétova léptekkel haladsz,

megrendült szívvel kétségek súlya alatt.

Zarándok lelked száll - magával ragad.

Nincs időd, hogy kérdezd, becézd,

megtört vállát érintve, a gyermekkort idézd.

S míg felhőszirmok mögé bújik a jókedv, 

felnőni - magad ellen való vétek.

                    Ha olykor gyengéd fuvallat simítja arcod.

S izzó mélytüzű szemébe nézel,

emlékeidben lapozgatva a napot

tudod - az ő óvó sóhaja

lebbenti meg a szalagot.

Egy kis lazulás...

Sorsunk...

Lejátszani csak azt a kottát tudod, melyet magaddal hoztál.

Sok mindent variálhatsz. Elronthatod. Rosszul játszhatod. Szépen játszhatod. Rögtönözhetsz. Szólamokat megváltoztathatsz benne; oda is vághatod a hegedűdet, hogy darabokra törjön, (...) - de a Nagy Kottádtól nem térhetsz el lényegesen.

Elronthatod az életedet, és kihozhatsz belőle gyönyörűséget is: de akár csúnyán, akár szépen, sőt csodálatosan játszod:

A TE DALOD SZÓL!