Egy árnyékban felcsillanó mosoly, egy rejtélyes idegen, ébren álmodok, a döbbenet áthasít a fejemen. Megszűnik a világ, szívem dobban, lassan, lüktet a vér. Süketen a világra, magamba fordulva, fellobban a tűz lelkem mélyén. S kérlelem, engedd, hogy a lelkem hozzád kössem. Mély, tiszta fény csillan szemében. Egy hosszú pillanat. A pillantások beszélnek, még ha a száj meg is némul; üres lenne a szó. Elkapom arcom, s szívemhez kapok sután, zihálva. A természet felvette éjjeli ábrázatát, s téli szélben könnycsepp fagy arcomon, kezem remeg. S Te a semmiből ott teremsz előttem, de nem szólsz, hisz az úgyse jó semmire. A tekintete mindent elmond; képtelennek tűnő álmok. Azt hittük sose válnak valóra, mégis. Mikor a legkevésbé várjuk, eljönnek. Remegő kezemre simítod kezedet, és itt vége szakad a sornak…
De, itt folytatódik a kedves útitárssal…
1 megjegyzés:
Szija tetszik a Blogod, szerintem nagyon fain. Egyrészt ezért írok, másrészt, haragudni fogsz rám, mert szeretnék kérni Bitbarátre meghívót. HA tudsz küldeni akkor itt az e-mail címem: vadarc kukac freemail pont hu
Megjegyzés küldése