Róth Lajos - A mi karácsonyunk

Ismét elhatároztam, hogy tollat ragadok. Leírok mindent a naplómba, mely pár hónapja a kezem ügyébe sem akadt. Egyedül porosodott a polcon azt figyelve, hogy mit tevékenykedek. Már hiányzott nagyon az írás. Annyi dolgom volt, az idő pedig oly kevés mindenre. Így hát se egy vers, se egy történet nem született pennámból. A folytonos rohangálás, az aggódás szinte teljesen felemésztett belülről. Kis híján elvitték házunkat, minden egyszerre ment tönkre, édesapám eltörte a kezét emiatt két havi táppénzre ítéltetett, és még sorolhatnám sorban a családra zúduló problémákat. Megoldásuk szinte csak rám hárult, és még hárul is. Szívesen segítek, de egyedül nem tudok. Elfáradtam! Mamám és keresztanyám, no meg barátaim lelki támasza azért sokat dobott rajtam. Sok ember már nem úgy néz rám mint régen. Nem tudok mit kezdeni ezzel a dologgal. De a legfőbb problémám, hogy itt a karácsony. Itt állok egyedül, pénz nélkül, még az iskolámat sem tudom befizetni. Inkább ételt veszek, hogy a család ne éhezzen mert nem maradna pénz ennivalóra. Apu fizetése sajnos nem elég öt emberre a mai világban.

Utálom a karácsonyt! Sokan elvárják, hogy ajándékot kapjanak. Mindenki csak költekezik, közben az ünnep teljesen értelmét veszti. Én soha nem kaptam nagy ajándékot. Gyerek koromtól kezdve mindig csak jelképesen ajándékoztuk egymást és örültünk, ha egyáltalán van fenyőnk, meg valami étel az asztalon. Mamiéknál sem volt másképp. Ők húslevest és mákos gubát vacsoráztak, a fenyő helyett pedig fenyőág díszítette a szobát. A szaloncukrot maguk csinálták, ahogy a díszeket is. Legnagyobb örömnek pedig az számított, ha volt fenyőfa és együtt voltak. Én is mindig csak annyit kívántam a Jézuskától, hogy legyen együtt a család. Ma pedig, ha megkérdezi valaki otthon vagy mamáéknál, hogy mit kérek karácsonyra elgondolkodok, majd válaszolok. - Nincs szükségem semmire, csak rátok! De ha ennyire vásárolni akartok (elmosolyodok, tudván, hogy nincs is miből), akkor egy szelet hússal vagy hallal többet vegyetek nekem szentestére a vacsorához. Amúgy is, amit kérnék, az teljesíteni nem tudjátok! - Felmerül a kérdés: Mi az amit nem tudnak teljesíteni? ANYU! Legyen újra közöttünk.

Most lesz a harmadik karácsony, hogy anyu nem lesz velünk, és most lesz az első szenteste amit azóta otthon töltünk. December 19.-én halt meg. Remek kis karácsonyi ajándék volt mindenki számára. Először lett volna teljesen együtt a család az ünnepekkor. Fehérváron Mamával és Stüncivel töltöttük volna. Nagyon készültünk rá. Teljesült volna a kívánságom, de a halál közbeszólt. Túl korán csapott le kaszájával. Kis civódás után mama mellett döntöttünk. Borzalmas ünnep volt, könnyek és csengőszó között. Írtó rossz napjainkat éltük. Soha nem felejtem el! Aztán telt múlt az idő, még egy karácsony mamával és keresztanyámmal, mely már valamivel jobb hangulatban telt.

Az idei sem lesz más, aminek örülök, mert nagyon szeretem őket. Viszont, hogy a szenteste otthoni légkörben lesz, ráadásul anyu nélkül, ez nagy előrelépést jelent mindenki számára. Anyu jelenléte betöltötte a légkört, ő hozta meg a hangulatot mindenki szívébe. Most együttesen próbáljuk meg átvenni a helyét. Ez természetesen lehetetlen, azért azt az érzést megpróbáljuk felidézni magunkban. Szegényes lesz a vacsora. A fa is mű lesz, alatta sem lesz semmi (Na jó. Azért egy - egy pólót hoz mindenkinek a Jézuska), de a mi ünnepünk lesz. Már két - három nappal előtte apu megsüti a finom ünnepi sajtos pogácsáját, hugi pedig valami krémes sütit csinál. Én és a fiúk takarítunk, hogy a kis "barlangunk" szépen nézzen ki és a fának is legyen helye. Vasárnaptól csütörtökig, minden nap meggyújtjuk az Adventi koszorún a gyertyákat. A láng fénye megerősíti bennünk a várakozást, az összetartást. Békét és nyugalmat hoz a lelkünknek. Minden úgy fog menni, ahogy régen. Remélem!

Csütörtök este látom, hogy én és apa sütünk, főzünk, hugi megterít, a fiúk türelmetlenek. Vacsorázunk, utána a fiúk felpróbálják az ajándék pólóikat, éneklünk, beszélgetünk. Én személy szerint a kezembe fogok egy könyvet és beleásom magam. A többiek mellettem addig TV-znek, a szokásos karácsonyi sablon műsorokon mulatnak. Nyugalom, béke és csend van. Együtt vagyunk. Élvezzük egymás közelségét. Nem is kell semmi más...

Hát ilyen nálunk ez az ünnep. Szerény, viszont mégis a mi karácsonyunk. Mindig ilyen volt, valahogy nem vágytunk soha ennél nagyobbra. Ennyivel is beértük. Azt mondom szebb dolog nincs is, mint mikor a testvéred a barátod, a gyereked fogja a kezed, az unokád mosolyog rád. Felbecsülhetetlen ajándéknak tartom! Talán ez a pár nap erre lett hívatva, csak az emberek nagy része elfelejtette ezt régen. Nem is csűröm csavarom tovább a szót, nem is kívánok már mást, csak:

Vigyázzatok magatokra Mama, Stünci, Apu, Zsuzsi, Szabi, Ati, és a család többi része. Gyerekkori barátaim, Dávid, Jocó, Peti, Petya. Kedves Doktornő (Niki), ki mindig megjelensz mint egy őrangyal! Magyarerős barátaim, Gyali.hu-s barátaim, és még sorolhatnám. Mind, kik mellettem áltatok. Angyalok fénye és dallama aranyozza be nálatok a szentestét, és az ünnepet.

Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok mindenkinek!