Eleven Hold - Fél százalék...

">

A fény harcosáról...

A fény harcosa tudja, hogy vannak hibái. De azt is tudja, hogy egyedül nem tud fejlődni.

fény harcosa tudja, hogy szívének csöndjében egyfajta rend rejtőzik, amely utat mutat neki.

A fény harcosa tisztában van a hibáival. De tudja azt is, mik az erényei.

Bármilyen távolinak látszik is a cél, mindig van rá mód, hogy legyőzze az akadályokat. Fontolóra veszi a lehetőségeket, megélezi a kardját, megtölti szívét szükséges állhatatossággal, hogy szembe tudjon nézni a kihívásokkal.

Tudja, hogy a gazella hatalma a lábában rejlik. A sirály hatalma meg abban, hogy messziről célba tudja venni a halat. Megtanulta, hogy a tigris nem fél a hiénától, mert tudatában van az erejének.

De a fény harcosát semmi nem ingatja meg a hitében. És továbbra is biztatja embertársait, mert ezáltal önmagát is ösztönzi.

Ha már meghozott egy döntést, ahhoz tartja magát. Nem kételkedik benne, hogy helyesen döntött, és nem tér le a választott útról csak azért, mert nem úgy alakulnak a körülmények, ahogy elképzelte.

A fény harcosa tudja, hogy szívének csöndjében egyfajta rend rejtőzik, amely utat mutat neki.

A fény harcosa nem vesztegeti az idejét ostoba támadásokra: tudja, hogy megvan a maga sorsa, amit be kell töltenie.

A fény harcosa nem fél attól, hogy bolondnak nézik.

A fény harcosa tudja, hogy egy angyal és egy ördög vitatkozik a keze fölött, amely a kardot tartja. Az ördög azt mondja: - Elgyengülsz. Nem ismered fel a megfelelő pillanatot. Félsz. Az angyal azt mondja: - Elgyengülsz. Nem ismered fel a kellő pillanatot. Félsz. A harcos meglepődik. Mindketten ugyanazt mondták. Aztán az ördög folytatja: - Hadd segítsek neked. Az angyal pedig azt mondja: - Segítek neked. A fény harcosa ekkor megérti a különbséget. A szavak ugyanazok, de a szövetségesek különböznek. És elfogadja az angyal kezét.

Jó, ha hagyjuk, hogy a szívünk szép lassan meggyógyítsa a maga sebeit. De az nem jó, ha azért vonulunk el és merülünk mély meditációba, nehogy gyengének gondoljanak. Mindannyiunk lelkében él egy angyal és egy ördög, akik nagyon hasonlítanak egymásra. Ha valamilyen nehézség előtt állunk, az ördög a magányos töprengést javasolja, hogy megmutathassa, milyen sebezhetőek vagyunk. Az angyal viszont gondolkodásra serkent, és néha emberi szájat vesz igénybe, hogy azon keresztül szólhasson hozzánk. A fény harcosa megtalálja az egyensúlyt a magány és a másokra utaltság között.

Eddig a pillanatig emberek milliói adták már fel. Nem bosszankodnak, nem sírnak, nem csinálnak semmit, csak várják, hogy teljen az idő. Elvesztették a reagálás képességét. Te viszont szomorú vagy. Ez azt jelzi, hogy még él a lelked.

Az a legnyomorultabb, aki közönnyel szemléli mások nyomorát.

Az a harcos, aki túlságosan bízik az eszében, lebecsüli ellenfele erejét.

A fény harcosának szüksége van a szerelemre. A szeretet és a gyöngédség éppen olyan elemi szükségletei, mint az evés, az ivás, és a Jó Harc. Ha a harcost nem teszi boldoggá a naplemente, tudja, hogy valami baj van. Ha így érzi, leteszi fegyverét, és elindul, hogy társat keressen magának, akivel együtt gyönyörködhet az alkonyatban.

A harcos arra törekszik, hogy minél jobban megismerje képességeit. Mindig ellenőrzi fegyverzetét, ami három dologból áll: hitből, reményből és szeretetből.

A fény harcosa tudja, mi az, amiért érdemes harcolni. Megérzései és hite alapján cselekszik. De vannak emberek, akik olyan harcba hívják, ami nem az övé, olyan harcmezőre, amit nem ismer vagy ami egyszerűen nem érdekli. Az ilyen emberek olyan küzdelmekbe akarják bevonni a harcost, melyek nekik nagyon fontosak, de neki nem jelentenek semmit. Ezek gyakran hozzá nagyon is közel álló emberek, akik szeretik őt, bíznak az erejében, és mindenáron meg akarják szerezni a segítségét. Ilyenkor mosolyog, és biztosítja őket a szeretetéről, de nem fogadja el a kihívást. Az igazi harcos egyedül választja ki magának a harcmezőt.

Volt időszak, amikor állandóan olyan történeteket hallgattam, amelyek az elszántságról szólnak. Volt, amikor csak azért éltem, mert élnem kellett. De most azért élek, mert HARCOS vagyok, és azt akarom, hogy egy napon ott lehessek az Ő társaságában, akiért annyit harcoltam.

A harcos néha éppen az ellen harcol, akit szeret.

Évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.

Néhány ismerőse egész életében arról panaszkodik, hogy nincs választása, mások pedig a többiek döntéseit kritizálják. De a harcos mindig tettekre váltja a gondolatait. Előfordul, hogy rossz célt választ magának. Ilyenkor szó nélkül megfizeti hibája árát. Máskor letér az útról, és rengeteg időt veszít, míg visszatér eredeti tervéhez. De a harcos tudja, mit akar.

Hisz a csodákban, és mert hisz bennük, meg is történnek. Biztos benne, hogy a gondolkodása megváltoztathatja az életét, és mert biztos benne, meg is változik az élete. Bízik benne, hogy rátalál a szerelem, és mert bízik benne, rá is talál... Olykor kiábrándul, olykor megsérül... De a harcos tudja, hogy megéri hinni, és minden vereségre két győzelem jut. Ezt mindenki tudja, aki hisz.

A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket.

A fény harcosa döntéseket hoz. Szabad a lelke, mint a felhők az égen, de az álma iránt elkötelezett.

A fény harcosának erős akaratra és rettenetesen nagy türelemre van szüksége az álma eléréséhez.

A fény harcosai gyakran kérdezik maguktól: "Mit keresek én itt?" Nagyon gyakran úgy érzik, hogy az életüknek nincs értelme. Épp ezért a fény harcosai. Mert követnek el hibákat. Mert tesznek fel kérdéseket. Mert mindig keresik a dolgok értelmét. És végül meg fogják találni.

A fény harcosa kitart a vágya mellett, de tudja, hogy ki kell várnia a legjobb pillanatokat.

A felgyülemlett szeretet szerencsét hoz, a felgyülemlett gyűlölet pedig szerencsétlenséget.

Mert a fény harcosa számára nem létezik olyan, hogy reménytelen szerelem. Nem félemlíti meg a hallgatás, a közömbösség vagy a visszautasítás. Tudja, hogy az emberek fagyos álarca mögött forró szív dobog.

A fény harcosának szeretetre van szüksége. A szeretet és a gyengédség a természetének részei. Hasznára fordítja a magányt, de nem válik a rabjává.

A harcoson soha nem kerekedik felül a félelem, miközben keresi, amire szüksége van. Szeretet nélkül semmit nem ér.

A Fény Harcosa nem fél megkönnyezni régi sebeket, sem örülni az új felfedezéseknek. Amikor érzi, hogy elérkezett az idő, otthagy mindent, és elindul a kalandja után, amelyről annyit álmodott.

A harcos tudja, hogy a nagy álmok sok kicsiből állnak, ugyanúgy, ahogy a nap fénye is milliónyi kis sugárból adódik össze.

A fény harcosa megérti az ismétlődő leckék értelmét: általuk tanulja meg, amit korábban nem volt hajlandó megtanulni.

Olykor megtörténik, hogy aki addig a harcos oldalán harcolt, egyszer csak az ellenségévé válik. A harcos első reakciója a gyűlölet, de tudja, hogy a vak katona veszít a csatában. Ezért inkább az együtt töltött kellemes időszakra gondol, s próbálja megérteni, mi vihette egykori szövetségesét erre a hirtelen döntésre, s vajon milyen keserűségek gyülemlettek fel a lelkében. Keresi az okát, hogy társa miért tett le közös szándékukról. Senki sem egészen jó vagy rossz. A fény harcosa erre gondol, amikor látja, hogy új ellenségre tett szert.

A fény harcosa megosztja másokkal a tudását. Tudja, hogy aki segít, annak segítenek is, és tovább kell adnia azt, amit tud. Ezért leül a tábortűzhöz, és elmeséli csatáit.

A harcos egyszerre fegyelmezett és szenvedélyes, amikor elfogja a lelkesedés. Az egyhangúság soha nem vezet nagy tettekhez.

Minden harcos érzett már félelmet egy-egy csatától. Minden harcos csalt és hazudott már életében. Minden harcos indult már el olyan úton, melyet nem neki szánt a sors. Minden harcos szenvedett már jelenléktelen dolgok miatt. Minden harcos érezte már, hogy nem igazi harcos. Minden harcos követett már el hibát spirituális küldetése teljesítése közben. Minden harcos mondott már igent, mikor nemet akart mondani. Minden harcos bántott már meg olyan embert, akit szeret. Éppen ezért a fény harcosa: mert keresztülment mindezen, és mégsem vesztette el a reményt, hogy lehet jobb, mint az adott pillanatban.

/Paulo Coelho/

Horváth Ágnes - Üldöző vagy üldözött?

Kietlen pusztában csendes éjjelen,

Fájdalmas az érzés mi feltör bennem...

Értem szeretnek-e vagy mások miatt,

Talán más csalja arcukra mosolyukat...

Néha szinte semminek érzem magam,

Mások felől a semmibe fordul nyakam.

Szégyelhetném magam de nem bánom,

Bár egész szívemre egy heget rányom.

Ő sincs már ki nekem értelmet adott,

Ki miatt a szívem boldogan dobogott.

Régen még ragyogott egy szivárvány,

Most szilánkokra tört a mennyország.

Én vagyok az üldöző! Vagy üldözött talán?

Némi zavart okoz fejemben e talány.

Szívemet apró darabokra tépi,

S ő ennek még csak szellőjét sem érzi...

Itt ülök hát egyedül, kezemben toll forog,

Tele írt papíromon egy vércsepp csorog.

Nem bánom arcomon halvány mosoly ül...

E hír hallatán, talán lesz ki felüdül.

Vége a mesének, nincs többé királylány,

Itt érne véget a történet talán?

Én még bízok abban, hogy nem,

Halovány remény, de még ül szívemen.

John Rzeznik - I'm still here (HUN - Kincses Bolygó)

Ábrahám István - Este a teraszon

 

A teraszon ért utol az alkonyat,
Egyedül ültem, feledve gondokat,
Száműzve a napom sebző karcait,
Szőnyeg alá söpört apró harcait.

A halódó nap bágyadtan búcsúzott,
Szunnyadni térve páraköntöst húzott,
Reánk pazarolva maradt erejét,
Lágy csókkal illette a föld peremét.

Lába nyomába hűvös este lépett,
Az égen halovány hunyorgó fények,
Mint feltámadó lelkek végső órán,
Csillag milliárd az éj takaróján.

Kutattam darabját az égi képnek,
Melyet hittünk egykor csak a miénknek,
Mely miattunk gyúlt és mosolygott kedvesen,
Mikor lelked megpihent a lelkemen.

Szertefoszló vágyaink ködbe vesztek,
S vélem maradtak a magányos estek,
Mégis mintha itt léteznél e tájban,
Megleltelek minden mozdulatában.

Tán kezed érint szellő fuvallatban,
Hajad illatoz a jázminillatban,
Sóhajod idézi nád susogása,
Szemed mintázza csillag csillogása.

Nékem ajándékoz minden alkonyat,
Hunyó fényeiben vágyom arcodat,
S míg érintem a libbenő árnyadat,
A sötét ég roppant súlya rám szakad!

Vad Fruttik - Nekem senkim sincsen

">

A buli íze a számban

Lányok neon ruhában

Oldódnak a színpadon

Részeg vagyok nem is tudom

Mire jó, ha jó ez

Az alkohol boldoggá tesz

Akkor az a kevés kis öröm

Is kihányva fekszik a kövön

Fáj a fejem,a szívem túl nagy

És nem tudom, nem tudom hol vagy

Forog a világ, elfolyik minden

Nekem senkim, de senkim sincsen

2x

A torkom összeszorul

Járni alig bírok

Az útra napfény borul

Ha rád gondolok sírok

Nincs már miben hinnem

Ráuntam a tájra

Nekem senkim sincsen

Most látsz utoljára

Fáj a fejem,a szívem túl nagy

És nem tudom, nem tudom hol vagy

Forog a világ, elfolyik minden

Nekem senkim, de senkim sincsen

2x

Fáj a fejem,a szívem túl nagy

És nem tudom, nem tudom hol vagy

Forog a világ, elfolyik minden

Nekem senkim, de senkim sincsen

Fáj a fejem,a szívem túl nagy

És nem tudom, nem tudom hol vagy

Forog a világ, elfolyik minden

Nekem senkim, de senkim, de senkim, de senkim sincsen