A teraszon ért utol az alkonyat,
Egyedül ültem, feledve gondokat,
Száműzve a napom sebző karcait,
Szőnyeg alá söpört apró harcait.
A halódó nap bágyadtan búcsúzott,
Szunnyadni térve páraköntöst húzott,
Reánk pazarolva maradt erejét,
Lágy csókkal illette a föld peremét.
Lába nyomába hűvös este lépett,
Az égen halovány hunyorgó fények,
Mint feltámadó lelkek végső órán,
Csillag milliárd az éj takaróján.
Kutattam darabját az égi képnek,
Melyet hittünk egykor csak a miénknek,
Mely miattunk gyúlt és mosolygott kedvesen,
Mikor lelked megpihent a lelkemen.
Szertefoszló vágyaink ködbe vesztek,
S vélem maradtak a magányos estek,
Mégis mintha itt léteznél e tájban,
Megleltelek minden mozdulatában.
Tán kezed érint szellő fuvallatban,
Hajad illatoz a jázminillatban,
Sóhajod idézi nád susogása,
Szemed mintázza csillag csillogása.
Nékem ajándékoz minden alkonyat,
Hunyó fényeiben vágyom arcodat,
S míg érintem a libbenő árnyadat,
A sötét ég roppant súlya rám szakad!
Egyedül ültem, feledve gondokat,
Száműzve a napom sebző karcait,
Szőnyeg alá söpört apró harcait.
A halódó nap bágyadtan búcsúzott,
Szunnyadni térve páraköntöst húzott,
Reánk pazarolva maradt erejét,
Lágy csókkal illette a föld peremét.
Lába nyomába hűvös este lépett,
Az égen halovány hunyorgó fények,
Mint feltámadó lelkek végső órán,
Csillag milliárd az éj takaróján.
Kutattam darabját az égi képnek,
Melyet hittünk egykor csak a miénknek,
Mely miattunk gyúlt és mosolygott kedvesen,
Mikor lelked megpihent a lelkemen.
Szertefoszló vágyaink ködbe vesztek,
S vélem maradtak a magányos estek,
Mégis mintha itt léteznél e tájban,
Megleltelek minden mozdulatában.
Tán kezed érint szellő fuvallatban,
Hajad illatoz a jázminillatban,
Sóhajod idézi nád susogása,
Szemed mintázza csillag csillogása.
Nékem ajándékoz minden alkonyat,
Hunyó fényeiben vágyom arcodat,
S míg érintem a libbenő árnyadat,
A sötét ég roppant súlya rám szakad!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése