Anyaméhben

Két kis magzat beszélget egy anya méhében:

- Te hiszel a születés utáni életben?

- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?

- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.

- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.

- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.

- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.

- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.

- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?

- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk.
Nélküle egyáltalán nem lennénk.

- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.

- No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

Kormorán - Ki szívét osztja szét

Ez egy nagyon szép szám, melynek meghallgatását ajánlom mindenkinek! Nem kommentálok, mert a szövege magáért beszél!

Paulo Coelho - A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől

A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől:

-Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki.

- Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.

- Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak.

- Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.

- Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.

- Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.

- Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.

- Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.

- Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.

- Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.

- Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.

- Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.

- Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.

- Amikor a boldogság kapuja bezáródik, egy másik kinyílik, de sokszor olyan hosszan nézzük a zárt kaput, hogy nem vesszük észre a számunkra kinyitott kaput.

- A legjobb fajta barát az, akivel sétálgathatsz vagy beülhetsz egy kapualjba, anélkül, hogy egy szót is váltanátok, és amikor elváltok, úgy érzed, hogy ez volt életed legjobb beszélgetése.

- Igaz, hogy nem tudjuk igazán, mink van, amíg el nem veszítjük, de az is igaz, hogy nem tudjuk, mi az, ami hiányzik, amíg nem birtokoljuk.

- Álmodj, amit csak akarsz; menj, ahova szeretnél; légy az, aki szeretnél,...

- Kaphatsz elég boldogságot, hogy kedvessé tegyen, elég nehézséget, hogy erőssé tegyen, elég fájdalmat, hogy emberivé tegyen, elég reményt, hogy boldog lehess.

- A szerelem egy mosollyal kezdődik, egy csókkal nő, és egy teával végződik.

- A legjobb jövő az elfelejtett múlton alapszik. Nem élhetsz jól, ha előbb nem felejted el a múlt csődjeit és fájdalmait.

Versek

Pilinszky - Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul és jelzés nélkül.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.



George Gordon Byron - Ahogy itt jár-kél

Ahogy itt jár-kél, szép, miként
a csillagtüzes éjszaka;
fénybe árnyat és árnyba fényt
szűr arca, szeme, mosolya:
oly szelíden ragyog felénk,
ahogy a vad nappal soha.

Egy sugár még, egy árnyat el, -
s a fele báj nem volna itt,
a varázs, mely arcán tüzel
s belengi holló-fürtjeit
a drága fej körül, amely
égi eszmékről álmodik.

S mi ajkán s homlokán lebeg,
az a pír, az az eleven,
s az a derű a szeretet
munkáját zengi édesen:
földi jóságot és szívet,
melyben tiszta a szerelem.



Ady Endre - Meg akarlak tartani

Őrjít ez a csókos valóság,
Ez a nagy beteljesülés,
Ez a megadás, ez a jóság.

Öledbe hullva, sírva, vágyva
Könyörgök hozzád, asszonyom:
Űzz, kergess ki az éjszakába.

Mikor legtüzesebb az ajkam,
Akkor fagyjon meg a tied,
Taposs és rúgj kacagva rajtam.

Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:
Elhagylak, mert nagyon kivánlak.

Testedet, a kéjekre gyultat,
Hadd lássam mindig hóditón,
Illatos vánkosán a multnak.

Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.

Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom.



"A szeretet tevékenység, nem passzív érzelem; nem beleesünk, hanem
helytállunk benne." /Erich Fromm/

Tanulságos történet

TISZTA SZÍVBŐL

Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ífjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.

Egyszercsak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:

- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...

Az összegyült tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ífjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszodtak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótólták, csak a fájó seb látszott.

- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.

A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:

- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.

- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet miliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.
Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyilt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.
Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyezö arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéböl és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.

Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség...

A világ legerősebb édesapja

Mekkora szeretet mozgathatja azt az apát, aki fel tud nevelni egy ilyen gyereket. Mekkora szeretet kell ahhoz, hogy végig partnerként tekintsen rá, mikor a fiú tehetetlen.
Nagy szeretet lakik abban a szívben, aki képes megnyerni egy vasember próbát egy fogyatékos fiúval. A saját fiával! Ez nem csak az apa érdeme, a fiúé is. Erőt adott az apának, aki azt látta maga elött, hogy ezzel örömet fog okozni annak, akit szeret! Csodálatos történet! Bárcsak mindenki így látna és érezne!

Móni mesél...

Lábnyomok
Egy ember álmában a tenger partján sétált az Úrral. Az égen, mint valami vetítővásznon, életének jelenetei peregtek. Minden jelenethez lábnyomok tartoztak a homokban - a saját lábnyomai, meg az Úr nyomai. Miután az utolsó kép is kialudt a mennybolton, hátranézett, és észrevette, hogy egyes helyeken csak egy sor lábnyom látható. Visszaemlékezett, hogy ezek épp életének legnehezebb, legszomorúbb korszakaihoz kötődnek.
- Uram - szólalt meg zavartan -, azt mondtad, ha a te utadat járom, végig velem maradsz, de most életutam legrögösebb szakaszain csak egy sor lábnyomot látok. Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rád.
- Kedves gyermekem - felelte az Úr -, én szeretlek és sohasem hagynálak el. A szenvedés és megpróbáltatások idején azért látszik csak egy lábnyom, mert ott a karomban vittelek.

John Magliola - A kisfiú
A kisfiú a csillagot nézte, és könnyezni kezdett.
Miért sírsz, kisfiú? - Kérdezte a csillag.
Mert olyan messze vagy. - felelte a fiú. - Soha nem érhetlek el.
Kisfiú - magyarázta a csillag - ha nem lennék máris a szívedben, akkor nem is láthatnál engem.

Két testvér
Két testvér dolgozott együtt a családi farmon, az egyik nős, családos, a másikagglegény. A termésen és a hasznon mindig megosztoztak, fele-fele arányban.Egyszer aztán az egyedülálló fivér elgondolkozott: Nem igazság,hogy egyformánosztjuk el a termést meg a nyereséget. Nekem egymagamnak sokkal kevesebb kell.Így aztán minden éjszaka kilapátolt egy zsákra való gabonát a sajáthombárjából,átlopakodott a két házat elválasztó földdarabon, és a bátyjahombárjába zúdította agabonát.Eközben a másik így okoskodott: Nem igazság, hogy egyformán osztjukel a terméstmeg a nyereséget. Végtére is nekem itt a feleségem, a gyerekeim, ők majdgondoskodnak rólam, ha megöregszem. Az öcsémnek senkije sincs, nekitakarékoskodniakell öreg napjaira.Ezért hát az éj leple alatt mindig átcipelt egy zsáknyi gabonát az öccsemagtárába, és ott kiöntötte.Éveken át mindketten értetlenül vakargatták a fejüket, mert a gabonájuk nemfogyott az adományoktól. Egy sötét éjjel aztán egymásba botlottak. Lassanvilágosság gyúlt az agyukban, hogy mi történt. Ledobták a zsákokat, ésösszeölelkeztek.

"...valakit meg kell ismerni, minden titkával s minden következménnyel: ez az, amit langyos és általános szoval szeretetnek neveznek." /Márai/

( köszönet Móninak, a szeretetre méltó unokatesómnak, hogy megosztotta velünk ezeket! :D )

Sigur ros - Hoppipolla

Ez a dal arra emlékeztet, hogy lehetsz bármilyen öreg, de soha nem szabad elfelejtened milyen volt gyereknek lenni. Nem csak elfelejteni nem szabad, megőrizni is meg kell belőle egy keveset. Nem szégyen! Nekem elhiheted.
Ha nem így teszel előbb - utóbb besavanyodsz és olyan leszel, mint a szomszéd néni aki nem tud örülni senkinek és semminek.

Való-e embernek az örök élet?

Gondold meg jól! Mert van rá lehetőség. És lehet, hogy váratlanul jön el hozzád. Készülj fel előre. Amikor egyedül vagy otthon, és csend van körülötted, feküdj hanyatt, hunyd be a szemed, és képzelj el egy ősz öregembert, aki egy üvegcsét nyújt feléd. S szól: "Ebben van a halhatatlanság itala. Aki megissza, örökké élni fog. Hajtsd fel!" Meginnád? Azonnal? Elkunyerálnád, hogy majd gondolkozol rajta. Elutasítanád? Alkudozni kezdenél? És ami a legfontosabb: nem borzongatna meg valami szorongásféle, olyasmi, ami leginkább a halálfélelemhez hasonlítható? A visszavonhatatlan és végleges életben maradás fenyegetése. Amin többé soha nem lehet változtatni. Évszázadok fognak elmúlni, évezredek, mindenki meghal, akit ismertél, szerettél vagy gyűlöltél, és mindenki is, aki valaha belépett az életedbe, s az emberélet végén kihullt belőle... Emlékezhetsz-e arra, hogy ki mindenkibe voltál szerelmes hatszáz és nyolcszáz és ezerkétszáz évvel ezelőtt, és hol nyugszanak megöregedett és halálba tért gyermekeid, sok százan, akiknek a nevét is elfelejtetted? Megölni sem bírod magadat, nem hajthatod le a fejed örök álomra, létezned kell, most és mindörökké, ámen. Történhet még valami a világon, amit ne ismernél? Születhetne még ember, aki érdekelne? Előállhatna még olyan helyzet, ami számodra ne lenne halálosan unalmas? S el tudnád-e viselni önmagadat a végtelenségig? Őszintén felelj! Kéred az üvegcsét? Most azonnal kiiszod a tartalmát? Akarsz halhatatlan lenni?

( köszönöm Móni! :D )

Árvaház

(saját vers)

Hatalmas szürke ház, ablakai deresek.
Az ablakban piciny figyelő gyerekszemek
Felnézek az egyikre, szeméből könny csordul,
fájdalmas pillantása lelkem mélyére hatol.
Megállok egy perce, és minden apró szem,
a háttérbe húzodik, helyükre üresség terem.
Csak egy valaki marad, egy kisgyerek.
Letörli a párát, letörli az üveget.
Törékeny alakja rongyokba veszik el.
Kezében rongybaba, azzal alszik el.
Szemében üresség, hiányzik valami.
Nincs családja, az árvaházon kívül senki.
Integetek felé, kezeivel letörli könnyeit,
megszorítja a babát, majd félve visszaint.
Szája mosolyra húzódna, de valaki megjelenik.
Egy nő fogja meg a kezét, majd az ablakból elvezetik.
Elhúzzák a fügönyt, és magamba merengek,
azért hogy családom van, hálát adok istennek.
Lehajtom fejem, és tovább indulok,
magamban azért egy imát elmormolok.
Kérlek istenem vigyázz reájuk,
Ki tudja, lehet ők váltják majd meg a világot.