Árvaház

(saját vers)

Hatalmas szürke ház, ablakai deresek.
Az ablakban piciny figyelő gyerekszemek
Felnézek az egyikre, szeméből könny csordul,
fájdalmas pillantása lelkem mélyére hatol.
Megállok egy perce, és minden apró szem,
a háttérbe húzodik, helyükre üresség terem.
Csak egy valaki marad, egy kisgyerek.
Letörli a párát, letörli az üveget.
Törékeny alakja rongyokba veszik el.
Kezében rongybaba, azzal alszik el.
Szemében üresség, hiányzik valami.
Nincs családja, az árvaházon kívül senki.
Integetek felé, kezeivel letörli könnyeit,
megszorítja a babát, majd félve visszaint.
Szája mosolyra húzódna, de valaki megjelenik.
Egy nő fogja meg a kezét, majd az ablakból elvezetik.
Elhúzzák a fügönyt, és magamba merengek,
azért hogy családom van, hálát adok istennek.
Lehajtom fejem, és tovább indulok,
magamban azért egy imát elmormolok.
Kérlek istenem vigyázz reájuk,
Ki tudja, lehet ők váltják majd meg a világot.