Móni mesél...

Lábnyomok
Egy ember álmában a tenger partján sétált az Úrral. Az égen, mint valami vetítővásznon, életének jelenetei peregtek. Minden jelenethez lábnyomok tartoztak a homokban - a saját lábnyomai, meg az Úr nyomai. Miután az utolsó kép is kialudt a mennybolton, hátranézett, és észrevette, hogy egyes helyeken csak egy sor lábnyom látható. Visszaemlékezett, hogy ezek épp életének legnehezebb, legszomorúbb korszakaihoz kötődnek.
- Uram - szólalt meg zavartan -, azt mondtad, ha a te utadat járom, végig velem maradsz, de most életutam legrögösebb szakaszain csak egy sor lábnyomot látok. Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rád.
- Kedves gyermekem - felelte az Úr -, én szeretlek és sohasem hagynálak el. A szenvedés és megpróbáltatások idején azért látszik csak egy lábnyom, mert ott a karomban vittelek.

John Magliola - A kisfiú
A kisfiú a csillagot nézte, és könnyezni kezdett.
Miért sírsz, kisfiú? - Kérdezte a csillag.
Mert olyan messze vagy. - felelte a fiú. - Soha nem érhetlek el.
Kisfiú - magyarázta a csillag - ha nem lennék máris a szívedben, akkor nem is láthatnál engem.

Két testvér
Két testvér dolgozott együtt a családi farmon, az egyik nős, családos, a másikagglegény. A termésen és a hasznon mindig megosztoztak, fele-fele arányban.Egyszer aztán az egyedülálló fivér elgondolkozott: Nem igazság,hogy egyformánosztjuk el a termést meg a nyereséget. Nekem egymagamnak sokkal kevesebb kell.Így aztán minden éjszaka kilapátolt egy zsákra való gabonát a sajáthombárjából,átlopakodott a két házat elválasztó földdarabon, és a bátyjahombárjába zúdította agabonát.Eközben a másik így okoskodott: Nem igazság, hogy egyformán osztjukel a terméstmeg a nyereséget. Végtére is nekem itt a feleségem, a gyerekeim, ők majdgondoskodnak rólam, ha megöregszem. Az öcsémnek senkije sincs, nekitakarékoskodniakell öreg napjaira.Ezért hát az éj leple alatt mindig átcipelt egy zsáknyi gabonát az öccsemagtárába, és ott kiöntötte.Éveken át mindketten értetlenül vakargatták a fejüket, mert a gabonájuk nemfogyott az adományoktól. Egy sötét éjjel aztán egymásba botlottak. Lassanvilágosság gyúlt az agyukban, hogy mi történt. Ledobták a zsákokat, ésösszeölelkeztek.

"...valakit meg kell ismerni, minden titkával s minden következménnyel: ez az, amit langyos és általános szoval szeretetnek neveznek." /Márai/

( köszönet Móninak, a szeretetre méltó unokatesómnak, hogy megosztotta velünk ezeket! :D )