Képek a sötétség birodalmából

A sötétség olyan félelmetes dolog. De mint mindenben, ebben is van szépség, csak észre kell venni azt az oldalát. Ez a videó bemutatja a sötétség gonosz és (világos) csodálatos művészi arcát!

Versek a barátságról...

Horváth Gergely - Egy barát

Van oly kérdés, mire nincsen válasz,
S van oly lépés, mihez nincsen támasz.
Magadra maradsz, midőn az idő dönteni kész,
S a sok feléd nyúló kéz, mind elvész.
Nem marad más, csak egy mosolygós tekintet,
Ki ha baj volt, önzetlenül, eddig is segített.
Nézz át a kezek fölött, hogy lásd, ki van veled, ki az kit ne bánts.
Vak voltam eddig, én is, már bánom,
Hisz a kezek fölött most is, a te arcod látom.



Koki Diána - Közöttünk élő Angyalok

Vannak Angyalok akik
Kétségtelenül közöttünk élnek.
Mosolyukban melegség lappang,
S békére lelnek tőle a szívek.
Szemeik csillagként ragyognak
Vissza rám vagy éppen rád.
És elillan a keserűség, félelem,
S minden mi nyomaszt vagy bánt.
Egyetlen érintésüktől szertefoszlik
A didergető hideg, lelki téli csapadék,
Láthatatlan szárnyak nélkül léteznek,
Szavaikban ott rejlik a vigaszt nyújtó menedék.

Nekem is megvannak a saját
Angyalaim, bár Ők nem tudnak róla
Milyen hatalmas gyógyító erőket
Birtokolnak, csak vezetnek a helyes útra.
Soha az életben nem leszek képes
Meghálálni mindazt, amiket értem tettek,
Sem azt, hogyha a szükség hozta,
Ők mellettem voltak és mindenben segítettek.
köszönöm Nektek, hogy láthatatlan
Szárnyaitok alatt olykor megpihenhettem!
köszönöm aranyhajú, kék szemű barátnőméknek,
A Földre hullott Angyalaimnak, kik végigkísérik az életem!



Török László - Egy igaz barát

Egy igaz barát megérti szavad,
Ha rosszul döntesz új esélyt ad,
Ha támasz kell, ő segít neked,
Mindenhova elmegy veled,
Ha a barátság nagyszerű,
Megköszönni egyszerű.
Ha legközelebb neked köszön,
Mondd azt neki hogy köszönöm!



Mihályi Réka - Ha sírsz...

Ha egy nap megint elfog az érzés,
ha kevés a válasz, több a kérdés,
Amikor csak zenélnél, vagy írnál,
Azt érzed, most jobb lenne, ha sírnál.

Gondolj arra én ott vagyok veled,
Én vagyok most is a másik feled.
Letörlöm tisztán hulló könnyeid,
Vigasztallak, olvasom könyveid.

Ott csücsülök az ágyadon Veled,
Mosolygok Rád és fogom a kezed.
Elmondhatod, hogy most éppen mi bánt,
Szeretném, hogy ne érezd a magányt!

Veled leszek mindig, itt vagy messzebb,
Veled, ha rossz az élet, vagy ha szebb,
Most, Mindig és Örökké egy dalban,
A zongorán egy eltévedt hangban.

A sorok között, amiket írtam,
A könnyekben, amiket én sírtam,
A levegőben szállok melletted,
A hangom is szól valahol benned.

A lila betűkben a zöld után,
Mikor más egy síróra néz bután,
Ha nem hallgatnak meg és sír a lelked,
Ott leszek Veled és átölellek!



Szabó Tünde - Igaz barát

Szívetek egyszerre dobban,
A lelketekben egy dallam szólal.
A bú titeket sose el nem kapna,
Mert minden nap a barátságtok legszebb napja.

Az igaz barát, olyan mint egy hűséges madár.
Nem száll tovább,
Akkor sem, ha a többiek otthagyták,
A szárnyaszegett árva fiókát.



Róth Lajos - Mire jók a barátok

Benne voltunk minden jóban,
Kiáltunk egymás mellet, minden bajban,
Együtt csináltunk minden hülyeséget,
Nagyobb korunkban néztük a jó nőket.

Most is együtt vagyunk,
Még mindig egy tálból falunk,
Megosztjuk egymás közt a piát,
Már nem iszunk annyit, hogy ezt mind kihányd.

Mellettem voltatok minden bajban,
s még mindig közösen gondolkodunk, ha gond van.
De tudnod kell, hogy a kezemet nyújtom,
A ti gondotok, az én gondom.

Ha szemetekbe nézek, látom az őszinteséget,
kis füllentés, az még nem a végzet.
De tudjátok jól, hogy megbocsájtok,
Akkor nem lennénk barátok.

Elfogadjuk egymást, ahogy van,
Hisz erről szól minden ebben a dologban.
Szinte testvérek vagytok, a legjobb barátok,
ha ritkán látjuk egymást, hiányoztok.

Örülök neki, hogy megismerhettük egymást,
Örömteli szívvel idézem fel a sok bulit, lógást,
az összes veletek eltöltött vidám órát, s napot,
amikor magunk mögött hagytunk mindent, ami bántott.

Történetek a szeretet birodalmából 4.

Novellasorozatom folytatása

Már jó ideje haladhattam a levegőben, de semmi nem történt. Se az angyal nem tűnt fel újra utat mutatva nekem, se nem éreztem semmi különleges szeretetet ami felhívta volna a figyelmemet. Mintha az emberek elfelejtettek volna szeretni.

Hatalmas széllökés ingatott meg, miközben repültem. Sötét fellegek kezdtek el gyülekezni, melyek elborították az eget. A világosságot sötétség kezdte felváltani. Az eső is eleredt, mintha dézsából zúdították volna. Kénytelen voltam leszállni és gyalog folytatni az utamat. Egy kisebb mezőn landoltam. Gondoltam magamban, nem ártana lepihenni egy kicsit, meghúzni magam a vihar elől. Hisz oly régóta vagyok úton és mégsem fáradok, de olyan jól esne pihenni valamennyit. Egy kisebb fa odvába vackoltam be magam. Pont befértem ide, majd körülnéztem odabent. Kicsit nyirkos volt a hely, de nagyszerű menedéket nyújtott az itt lakó mókusoknak. Mókusmama éppen farkával takargatta kicsinyeit és a vihart bámulta. Rám nézett apró ijedt szemeivel, de megnyugtattam, hogy nem kell félnie tőlem. Lesütötte fejét, majd kis kobakját a mókuskák közé dugta.

Hallgattam a monoton zuhogást amit az eső csinált. Néztem, hogy hullik alá milliónyi kis csepp a földet öntözve. Furcsa érzés lett rajtam úrrá, melyet utoljára ember koromban éreztem. Álmos lettem. Ahogy elnyomott az álom, emlékképek jöttek elő álmomban. A saját halálom képei. Már szinte nem is emlékeztem rá, hogy is volt, most mégis oly élénken jelent meg előttem mintha pár napja történt volna. Éjszaka volt. Motoron ültem, mögöttem pedig a kedvesem. Senki másom nem volt ezen a földön, túl korán vet el tőlem mindenkit az élet. Ő volt mindenem, már csak érte éltem és a hasában fejlődő kis magzatért, a gyerekemért. Hazafelé tartottunk, az autó éppen szervízben volt. Nem is haladtunk gyorsan, és nem is szabálytalankodtunk. Éppen zöldet kaptunk az egyik kereszteződésben amikor áthaladtunk rajta. Oldalról egy autó vágodott belénk. Még időben észrevettem, és fékeztem. Hátratoltam kezem, és kedvesem lelöktem a motorról, hogy az ő és a magzat életét mentsem. Magamat már nem tudtam menteni. A motor feldőlt, majd az autó átgázolt rajtam. Számomra a helyszínen megszűnt az élet. Kívülről szemléltem akkor már mindent.

- Neeeee!!! – kiáltotta a lány. Vérző fejjel feküdt az aszfalton. Könnyei öntözték a helyszínt.

Járókelők rohantak oda. Az egyikük mentőt hívott. De már késő volt a motoros számára. Vére az utat teljesen beborította. A lány felakart állni, de törött lába nem engedte, hogy mozogjon. Könnyei csak záporoztak és ordított. Kezeit a halott felé nyújtva jajveszékelt. Sokkot kapott, de úgy tűnt fej és lábsérüléssel megúszta. A mentők szirénázva megérkeztek. Nyugtató injekciót adtak neki, majd berakták az autóba. Odalépett az egyik a férfihoz, akiből már rég kiszállt az élet.

- Szegény szerencsétlen. – mondta a mentős. Majd visszaszállt a mentőautóba és szirénázva tovább álltak.

Felriadtam álmomból. Az eső egészen elállt. Ismét virított a nap, megvilágítva és aurát adva a rétnek. Csodaszép látvány volt. Elköszöntem a mókusmamától és kicsinyeitől, majd kiléptem az odúból. Még maradtam kicsit megcsodálni a rétet, majd ismét felemelkedtem. Egy újabb érzés kerített hatalmába.

- Szeretet! – állapítottam meg.

Mostmár tudtam merre folytassam utam. Elszálltam és eltűntem az égbolt végtelen kékségében…

Mese egy fáról

Volt egyszer egy kicsit fa, amit a kertész és a felesége ültettek. Nem telt el sok idõ, és máris lehetett látni, amint az elsõ zöld hajtás szelíden kibújt a földbõl. A fa, ami tulajdonképpen még egyáltalán nem volt egy igazi fa, elõször pillantotta meg a Napot. Érezte levélkéjén a Nap sugarainak melegét, és feléje nyújtózott. Köszöntötte a maga módján, boldogan hagyta magát beragyogni és csodaszépnek találta, hogy a világon van és növekszik.
- Nézd csak, hát nem kedves a mi fánk? Szólt a kertész a feleségéhez.
- Igen, kedvesem, ahogy mondod, egy szép fa.
A fa elkezdett növekedni, nagyobb és magasabb lett, mindig tovább nyújtózott a Nap felé. Érezte a szelet és az esõt, élvezte a meleget és a biztos talajt a gyökerei körül, és boldog volt. Valahányszor a kertész és a felesége eljöttek, hogy megnézzék, megitassák vízzel és szép fának nevezzék, jól érezte magát. Mert valaki szerette õt, ápolta, gondozta és vigyázott rá. Nem volt egyedül a világon. Így megelégedetten növekedett magának, és nem is akart semmi mást, mint élni és növekedni, érezni a szelet és az esõt, a földet és a napot, azt, hogy szeretik, és õ is szeretni akart másokat. Egyik napon észrevette a fa, hogy különösen jó volt egy kicsit oldal felé nõni, mert onnan jobban sütött a Nap a leveleire. Most azért egy kicsit balra kezdett nõni.
- Nézd a mi fánk ferdén nõ! - mondta a kertész. Mióta szabad a fáknak ferdén nõniük, és méghozzá a mi kertünkben? Pont a mi fánk! Hozd csak az ollót, hogy egyenesre nyessük a fát!
A fa keservesen sírt. Az emberek, akik õt eddig olyan szeretettel gondozták, akikben bízott, levágták ágait, amelyek közelebb voltak a Naphoz. Ettõl kezdve nem nyújtotta ágait a nap felé.
- Ugye milyen jó kis fa a miénk?
- Bizony kedvesem, igazad van, a mi fánk jó fa.
A fa elkezdte érteni a dolgot. Ha azt csinálta, ami kedvére volt és örömet okozott, akkor szemmel láthatóan rossz fa volt. csak akkor volt kedves és jó, ha azt tette amit a kertész és felesége elvártak tõle. Ezért aztán egyenesen fölfelé nõtt, és vigyázott arra, nehogy még egyszer ferdén nõjön.
- Nézz oda, a mi fánk szégyentelen gyorsasággal nõ a magasba. Illik ez egy igazi fához?
Gyorsan elküldte feleségét az ollóért, hogy visszavágja az ágakat. ezen az éjszakán nagyon sokáig sírt a fa. Miért vágták le csak úgy az ágait, amik nem tetszenek a kertésznek és feleségének? A fa dacos lett. Nos jó, ha a magasba nem lehet, akkor majd széltébe. Majd meglátják, mire mennek vele. Végülis, õ csak növekedni akart, érezni akarta a napot, a szelet, a földet, örömre vágyott, és örömöt akart adni. Bensejében egészen pontosan érezte, hogy a növekedés helyes dolog. Így hát most oldalágakat hajtott.
- Hát ezt nem tudom megérteni - morgott a kertész - képzeld csak a mi fánk egyszerûen csak széltében növekszik. Illik ez?
- Ezt nem engedhetjük meg neki. Újból helyre kell nyesnünk.
A fa már nem tudott sírni, nem volt több könnye. Abbahagyta a növekedést. Már nem volt öröm számára az élet. Mégis, úgy tûnt, most tetszik a kertésznek és feleségének. Ha az egész már nem is okoz igazi örömöt, de legalább szeretik. Így gondolta a fa. Sok évvel késõbb arrafelé járt egy kicsi leányka az apjával. Közben a fa felnõtté vált, a kertész és felesége büszkék voltak rá. Igazi, tisztességes fa lett belõle. A kicsi leányka megállt a fa elõtt.
- Apa szerinted is szomorúnak látszik ez a fa?
- Nem tudom, amikor kicsi voltam, mint te, még én is láttam, hogy egy fa örül vagy szomorkodik. De ma már ezt nem látom.
- A fa tényleg szomorúnak látszik, biztosan senki sem szereti igazán. Nézd csak, milyen rendesen nõttek az ágai. Azt hiszem, egészen másként akart volna nõni, és ezért szomorú most.
Amikor a leányka látta, hogy senki sincs a közelben, gyöngéden simogatni kezdte a fa kérgét. Közben halkan suttogta: „Én szeretlek téged, fa. Veled vagyok. Ne add föl, kedves fa!” Együtt élték át, ahogy a fa nagyon óvatosan, elõször félénken és tétován, majd kicsit bátrabban, végül erõteljesen növekedni kezdett. Telve életörömmel görbén lefelé növesztette ágait, mintha elõször csak hajladozni akarna, és ki nyújtóztatni a tagjait. Azután oldal irányba növelte ágait, mintha az egész világot a karjaiba akarná zárni, majd a magasba, hogy mindenkinek megmutassa, milyen boldognak érzi magát. A kertész és felesége alig hittek a szemüknek, mégis csendes örömmel figyelték, ahogy a leányka mindenért megdicsérte a fát, amit csak növesztett magán. Legjobban a leányka örült, hogy az õ fája mindazoknak akik megcsodálták, bátorságot és kedvet adott az élethez.

Képes idézetek, versek

Mese arról, ki hogyan szeret

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem
érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a
fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja
az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat,
akivé maga is válik általa.

Somlyó György

Versek az elmúlásról...

Elmentél tőlünk, nem látunk többé,
de szívünkben itt leszel mindörökké.
Tudom már nem gyötörnek a földi gondok,
kívánom: légy odafent örökké boldog


Horváth Gergely - Egy kósza lélek
Engedd el azt,
ki rég menne már,
Hisz a búcsúra,
oly régóta vár.

Két lét közt,
hová a halál hívta,
Csak te tartod ott,
a reménybe bízva.

Hogy mindez álom,
csak ébredni kell,
S ezért nem szakadt
még tőled el.

Elvesztetted egyszer,
s nem akarod többé,
Pedig az emlékek,
nem válnak köddé.

A szívedben hordozd
és köszönd meg hát,
Hogy eddig figyelt,
s vigyázott rád.

Lelkeddel lelkét
emeld a fény felé,
Hagy járuljon most,
már istene elé.

Kovács Klaudia - Utolsó sorok
Gondolkoztam azon, mit írhatnék Neked
Neked, kit a legjobban szeretek.
Szeretnék elköszönni végleg és örökre,
Mert az életem fonala a végéhez közeleg.

Hogy megértsd, mit gondolok mikor e sorokat írom,
Csak annyi a válasz: már nem bírom!
Te vagy ki boldogságot életembe hozott,
De sajnos téged is itt kell hagynom!

Nem akarok sokat írni e versbe
Így csak az van hátra hogy végleg elköszönjek!
Kérlek engedj el, hisz én már nem ide tartozom,
Várnak engem a másik oldalon,
De szívem örökké Érted dobog!!!


Csukás István - Istenke, vedd térdedre édesanyámat
Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat.

Édesanyám, nagypapám és mások emlékére kik közel álltak hozzám!!!
!!!HIÁNYOZTOK!!!

A Sziget

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett.
A szeretet megszólította:
- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - Válaszolt a Büszkeség, - itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
- Oh Szeretet !- mondta a Bánat- Én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
- Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
- Az Idő volt- mondta a Tudás.
- Az Idő?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az Idő?
A Tudás válaszolt: - Mert csak az Idő érti meg, hogy milyen fontos az életben Szeretet!

Gyökössy Endre - Boldogságok

BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek,
mert örömös lesz az életük.
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.
BOLDOGOK, akik észreveszik a diófában a bölcsõt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát,
mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,
mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni,
mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,
mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat,
mert környezetük megbecsüli õket.
BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat,
mert õk az öröm magvetõi.
BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket,
mert messzire jutnak az életben.
BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort,
mert útjuk napfényes lesz.
BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják õket,
mert ez a szeretet ára.
BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielõtt cselekednének, és imádkoznak, mielõtt gondolkodnának,
mert kevesebb csalódás éri õket.
BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják õket, és szelíden szólnak,
mert őseik nyomában járnak.
BOLDOGOK, akik mindebbõl meg is tudnak valósítani valamit,
mert életesebb lesz az életük.

Képek a fény birodalmából

Saját készítésű videóm

Zene: Lighthouse family - High