Versek az életről, az életből...

Hauszbeck Csilla - Miért érdemes?

Hulló esőcsepp csobbanása.
A szivárvány színpompája.
Pillangók szárnycsattogása.
Vadmadarak szárnyalása.

Kis hangyák szorgoskodása.
Barna őzek surranása.
Út menti fák suhanása.
Frissen nyírt fű illatárja.

A kávé aromája.
A zene dallamossága.
Az érintés puhasága.
Szerelmes csók csattanása.

Szerető szívek dobbanása.
Kényeztető érzetek netovábbja.
Az élet sok apró csodája.
Mindaz, miért érdemes megszületni e világra.


Szuhanics Albert - Az örök visszatérés

Ó mondd hová fut el a gyors idő?
Ki gyermek volt, ma már mind nagyszülő.
Nekünk egykor még nagymamánk dalolt,
S úgy éreznénk, talán csak tegnap volt...

Ó mondd hová röppent ifjú korunk?
Őszül hajunk, közel van alkonyunk.
Egy pillanat, egy halk sóhaj csupán,
S már elrohant az ifjúság, a nyár...

Ó látod e, a csók mily illanó?
A vágy tüze virágként hervadó.
Ha könnyek közt emlékként törne ránk,
Vissza lesünk múlt boldogság iránt!

Ó tudd meg azt, már nincsen visszaút!
A mi időnk a végtelenbe fut...
Hamar jön el utolsó sóhajunk,
Szürkéből lesz hófehér hajunk...

Ó hidd el azt, vén angyalok leszünk!
Remeg kezünk, s az égbe felmegyünk.
Ott vár reánk, az új tavaszi fény,
S megifjodunk a mennyben te meg én.

Virágszőnyeg és friss tavaszi szél...
Vár majd reánk egy titkos új remény.
Fogod kezem, oly boldogok leszünk,
Édenkertben mi együtt ébredünk!

Ó mondd hová szalad a gyors idő?
Emlékekből mily álmot hoz elő!
Még úgy érzed, napod leáldozott,
S múlt jelen új jövőt hozott!


Váradi Balázs - Bátorság

Futunk, menekülünk
a világ dolgai elől,
Hiszünk, remélünk,
hogy a baj elkerül.

Menni, haladni,
mindig csak előre,
félni, rettegni,
a halál gyilkos tőre.

Álmodjunk, tervezzünk,
a jó élet reményében,
örüljünk, nevessünk
a sütő nap fényében.

Tasi Jenő - Reménység

Őszi nap szállt a falunkra, mikor itt hagytalak,
Azt gondoltam édeseim, többé nem láthatlak.
Vadul rontott s fiatalon, háború tőletek,
Nem sejtettem, nem gondoltam, hogy miért szenvedek.

Hazámtól és titőletek, nagyon messze mentem,
S minduntalan a családom jutott csak eszembe.
Három év telt el azóta, mióta elmentem,
Nagyon, nagyon hosszú idő múlt el már felettem.

Volt, akiknek jó dolguk volt, könnyelműen éltek,
Ettek, ittak, dorbézoltak, főleg fehér népek.
Hosszú idő röpke szárnyon, nekik hamar eljött,
Amikor a hitves társuk hozzá beköszöntött.

Idegenként fogadta őt, kiért Haza vágyott,
Gyermekei csókolgatták, apu Isten hozott!
Akkor jutott eszébe, hogy miért is szenvedett.
Evett ugyan, s most ujjra ehet, keserű kenyeret.

Új életet kezd a férfi, nem tudja, hogy hogy lesz.
Gyermekei vigasztalják: apu, meglásd jobb lesz.
Vigasztalás sokat érő, szíve nagyot dobban.
Eszébe jut: hisz tud ő élni, ettől sokkal jobban.

Megrázkódott: meggyötrődött, szívét összetörték
Erős lelke sugalmazza, jobban is jöhet még.
Örömét és boldogságát, gyermekei adják,
Igyekszik már felejteni, sorsa súlyos poklát.

Jó munkás lesz továbbra is, gyárba megy dolgozni.
Idők multán segítőkéz ígérkezik neki.
Mélálkodik, még reményét újra visszakapja,
Amíg szívét és jóságát újra másnak adja.

Kedves arca mosolyra áll, az unokákat várja,
Deresedő öreg fejjel, drága nagypapája.


Tóth Attila - Mindig van remény

Ha rád tör a magány ne félj,
mindent áthat a remény.
Van fény az éjszakában
szíved bármelyik zugában.

Megleled pár kedves szóban,
egy boldog önfeledt mosolyban.
Reményt kapsz a csillogó szemektől,
Reményt az igaz, ölelő kezektől.

Bár kisértenek az eltűnt tervek,
a múlt dallamai láncra vernek.
Most az álom is hideg s kemény,
de ne feledd el, mindig van remény.

Ne fuss el, újra fel kell kelned!
A boldogságra újra rá kell lelned.
Hogy megleld utad, szinte mindent megér,
mert más boldogságot, lehet tőled remél.


Halász István - Esik az eső

Esik az eső. Nedves a táj.
Szürke a világ és csupa sár.
Jó lenne, ha már vége lenne
és egyelőre tovább nem esne.

Hogyha esik, miért esik, ha nem, akkor miért nem?
Vajon ki tud választ adni erre a sor miértre?
Az én válaszom e kérdésekre csak egy lehet:
Kergesse már el a szél a szürkülő fellegeket!