Idézetek...

"Nincs rosszabb, mint úgy érezni, hogy senkit nem érdekel, hogy létezünk, hogy senki nem figyel arra, amit mondunk, és hogy a világ tökéletesen működik a mi zavaró jelenlétünk nélkül is."

"Amikor az ember elkezd rágódni az előtte álló döntésen, végül általában eláll a szándékától - óriási bátorság kell ahhoz, hogy határozott lépéseket tudjunk tenni."

"A tükör mindent pontosan visszaad: nem téved, mert nem gondolkodik. Gondolkodni lényegében nem más, mint tévedni."

"Az ajtók azért voltak zárva, mert soha nem értettem meg, hogy én vagyok az egyetlen személy, aki kinyithatja őket."

"A vadász és a vad találkozik, és egymásba szeretnek. A természet törvényei szerint el kéne pusztítaniuk egymást - de a szerelemben nincs jó és rossz, nincs építés és pusztítás, csak mozdulatok vannak. És a szerelem megváltoztatja a természet törvényeit."

"Hiszem, hogy amikor valaki könyvet olvas, a fejében megszületik a saját filmje, arcot teremt a szereplőnek, megrendezi a jeleneteket, hallja a hangokat, érzi a szagokat."

"De az idő, azon kívül, hogy begyógyította a sebeimet, valami egészen különöset is tartogatott a számomra: megmutatta, hogy életünk során képesek vagyunk egynél több embert is szeretni."

"A szerelem nem hoz, soha nem hozott boldogságot. Éppen ellenkezőleg: szenvedés, harcmező, álmatlan éjszakák, örök bizonytalanság, hogy helyesen cselekszünk-e. Az igazi szerelem eksztázis és gyötrelem elegye."

"Mi az élet titka? Nevezzük "kegyességnek vagy áldásnak". Mindenki elégedett akar lenni azzal, amije van. Kivéve engem. Kivéve téged. Kivéve azokat a keveseket, akiknek egy kicsit sajnos föl kell áldozniuk magukat egy nagyobb ügy érdekében."

"Tudom, melyik utat kell követnem, és megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy méltósággal végigmenjek rajta."

"Miért csináljuk ezt egész életünkben? Miért mindig csak a porszemet vesszük észre a szemünkben, és miért nem látjuk meg a hegyek, a mezők és az olajligetek szépségét?"

/Paulo Coelho/

Róth Zsuzsanna - Esti gondolatok a gyermeki léthez

Szenvedek, vajon merre vannak
azok az évek mikor még szertelen
kislányként a rétet szeltem,
A magas felhők között szárnyra
kapott a hűs szellő, s a virágok
illata mámorba ejtette a világot.
A természet zenéje engedett
tovább a vidéken, a színes
világ minden szegletét bejárni
kényszerül lábam, hogy lássam
a titokzatos végtelen minden
csodáját. A homoktenger egyetlen
szemében lakó életet, az óceán
tarka fenekét szemlélő cetek
szerelmi táncát, egy anyai
meleg ölelést, ahogy keblén
megpihen a szeretet. Szívek
lüktetését, az erek feszülését.
Egy csillag fényét, mi
hosszú utat tesz meg, mire
szemünkbe értelmet nyer.
Oh nagyvilág...felnőttem!
Felnőttem és nincs mi gátolna,
hogy megtaláljam azt a helyet,
hol Szívem hazára talál.

A kerítés

Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel, vagy valami rosszat mond valakirol. Az elso nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A következo hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerubb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe.

Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szöget sem kellett bevernie a kerítésbe. Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szöget sem vert be a kerítésbe. Az apja azt mondta neki, húzzon ki egy szöget minden egyes nap, mikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel sem, vagy meg tudta állni, hogy rosszat mondjon valakirol. Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az összes szöget a kerítésbol. Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki: "Fiam, szépen viselkedtél, büszke vagyok rád, hogy így megváltoztál.

Állj meg egy pillanatra, nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben. Ez a kerítés soha többé nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha veszekszel valakivel, vagy rosszat mondasz valakirol , megsebzed ot. Egy ugyanolyan sebet hagysz az o lelkében, mint ezek a lyukak itt. Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést a hátából, a seb örökre ott marad. Akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot, a seb talán örökre ott marad. A szóbeli, sértés ugyanakkora fájdalmat okozhat, mint a testi.

Nagyon nehéz meg nem történtté tenni meggondolatlanságból elkövetett dolgainkat. A kiengesztelődés és a megbocsátás titka lehet az, ami segíthet a lyukak eltüntetésében.

Kreatív blogger díj - 100. bejegyzés!

A díj Anamaya-tól érkezett, ki blogjában saját "átváltozását" mutatja be az olvasóknak.

Kedves Anamaya! Köszönöm, hogy megtiszteled blogom látogatásoddal, és hogy nekem is továbbítottad a díjat.

A díj szabályai:

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, akitől kaptam.
2. A logót ki kell tennem a blogba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom 7 "blogbarátnak"
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

7 dolog, mi igaz rám:

1. Boldog vagyok, ha az embereket és a hozzám közel állókat is annak láthatom!
2. Imádom az életet, bármennyire igazságtalan is!
3. Családomnál és Barátaimnál fontosabb dolog nincs számomra!
4. Imádok szórakozni, bulizni, élni!
5. Szeretek főzni, írni, olvasni, filmezni, netezni... Hatalmasakat nevetni! :D
   
6. Imádom a misztikus dolgokat!
7. Ahol a jókedv, ott mindig feltűnök! ;)

Egyenlőre egy "blogbarátnak" sem tudom továbbítani. Viszont amint akad valaki, aki kiérdemli ezt a díjat, azt feltüntetem itt a blogban!

Vízkereszt

Elérkezett Vízkereszt. Viszont a Háromkirályok véletlenül sem jöttek felénk látogatóba. Pedig igazán követhették volna az errefelé vezető csillagot, hogy hozzanak tömjént, mirhát, no meg aranyat. Sebaj! Kaptunk helyette havat.

Kiléptem az utcára, a szomszéd bácsi ahogy meglátott, már rögtön hangosan óva intett:
- Fiam jól öltözz fel, meg el ne rakd a nagykabátot még, mert a tavasz soká jön.
- Honnan tudja ezt olyan biztosra Pista bácsi? - kérdeztem.
- Ó, te gyerek! Hát fagy is van, meg havazott is! Ez a fránya szél még fújhatna, hogy legyen egy kis szerencsénk is idén. - válaszolta az öreg. - Na de gyere csak be egy pillanatra. Van egy kis feladatom a számodra.

Kinyitottam a kert kaput, mely hangos nyikorgással nyílt és csukódott. Morzsi a hang hatására kikandikált a kutyaólból. Amint meglátta, hogy én vagyok az, már szaladt is oda hozzám. Szegény kutyának fázott a mancsa, mert minden lépés után fura hangott adott ki magából. Nem is csodáltam, hiszen nekem is majd összefagyott a fenekem két térfele a kint repkedő mínuszoktól. Végig haladtam a csúszós járdán és egyenesen be a lakásba.

Jó idő volt bent. A búbós kemencébe már korán begyújtottak. Körbe néztem, majd észre vettem a gazdasszonyt, amint a sarokban ténykedik a szövőszékkel.
- Adj isten Rozika néni. - köszöntem hangosan.
Rám nézett és mosolyra húzta a száját.
- Menj a konyhába és igyál teát. - mondta nekem.
- Köszönöm, nem kérek semmit. - feleltem. - De ha megkérdezhetem, mit tetszik csinálni így korán reggel?
- Hajj fiam. Ha tudnád, mikor keltem. - válaszolta. Akárcsak nagymamám, Rozika néni is hajnalban már rég nekiállt az ebédnek, vagy valamit munkálkodott.
- Fonok. Na de, tudod hogy miért? - kérdezte.
- Fogalmam sincs, de ha elárulja.
- Tudod, jó anyám mindig azt mondta, hogy ezen a napon fonni kel, mert akkor hosszú lesz a kolbász. - mondta nekem.
Nem válaszoltam semmit, csak biccentettem a fejemmel egyet, hogy értettem. Éppen indultam volna a konyhába, hogy mégis lehörpintsek egy bögre csipkebogyó teát, mikor Pista bácsi szólított.
- Na gyere csak Lali. Itt vagyok a kamrában. - kiáltotta.

Beléptem a kis helyiségbe, melyben ketten pont elfértünk. Szalonna illat csapta meg orromat. Mikor körbenéztem, a nyál is összecsordult a számban. Szalonnák, kolbászok felakasztgatva, a polcon üvegekben befőttek, savanyúság, egyszóval minden, ami szemnek és szájnak ingere.
- A gyógyszeres doboz tetejéről szedd már le nekem a szentelt vizet. - mondta Pista bácsi. - Nem érem fel, a sámlira meg nem szeretnék felállni, a múltkor is leszédültem róla.
Felnyújtózkodtam és leemeltem a tetejéről a szentelt vizes flaskát. Kinyitottam, majd belenéztem az üvegbe. Kis búvárok úszkáltak benne.
- Na ezt is jól megáldotta ám a plébános! - kiáltottam fel. - Amúgy mire kell ez magának?
- Nekem ugyan semmire, de adok belőle a disznóknak, hogy ne legyen bajuk az idén. Meg a Morzsa is kap belőle. - felelte.
Ha a Morzsi azt megissza, megeszem a kalapom. Gondoltam magamban.

Rozika néni ezalatt felállt a szövő széktől, megfogott egy dobozt és a kezembe nyomta.
- Lebontanád a karácsony fát Lali? - kérdezte. - Csak ezért hívtunk be, meg a vízért.
- Hát persze, hogy segítek.

Odaléptem a fenyőhöz és egyenként elkezdtem szedegetni a díszeket. Némelyiket jobban megnéztem, hiszen öregebbek voltak nálam is. Egy - két szaloncukrot bekaptam, aztán folytattam munkámat. Közben eltöprengtem magamban. Ha lebontjuk a fát, akkor vele együtt kirakjuk a kuka mellé a szeretetet is? Olyan, mintha a halomba gyülekező fa melett, mit ilyenkor szokás lebontani és kirakni, a szeretet is ott várná a sorsát, hogy elvigye a kukás. Pedig aztán milyen jó lenne, ha bent maradna a lakásba, az emberek szívébe. Akárcsak a szönyegbe taposott tűlevelek. Ha megpróbálnának sokan szeretni, vagy nem félnének tőle, akkor lehet kicsivel jobb lenne. Ki tudja?

Ahogy végeztem elköszöntem, majd vissza sétáltam hozzánk, hogy reggelizzek. Utána pedig indultam iskolába, fejemben ezernyi gondolattal, ami a fa lebontása közben öntötte el elmémet...

Boldog Új Évet Kívánok!

Hát ismét eltelt egy év. Tele izgalmakkal, mosolyokkal, szerelmekkel, családdal, barátokkal. Néha fájdalommal és könnyekkel, de még mindig itt vagyunk és élünk.
Nem kívánok senkinek semmi mást, mint Békés Boldog Új Évet, tele szeretettel, élettel, szerencsével, pénzel, beteljesülő kívánságokkal!


Juci - Újévi lángban

Mint pásztortüzek egykor az alföldi éjszakában
Lobogjon a honszeretet újévi lángban!
Mutassa az utat, ragyogja be a Kárpátokat,
Ősi érzés őrizze az ősi határokat!

Dobbanjanak egyszerre hűséges magyar szívek!
Hangozzanak az éjszakában magyar énekek!
S míg igaz szavak csengnek egy igaz nép ajkáról,
Pihenjen meg a szép jövő drága Szent- Hazánkon!

Egy ország segítségért kiált, kérlek, halld meg Uram!
Hol nyomor vert tanyát, kilátástalanság és betegség,
Igazságos ítéleted sújtson rá, ki ezt tette,
S áldd meg újra és újra e vérző Nemzetet!

/Magyarerő/

Róth Lajos - Élned kell

Ősz vége volt. Az idő egyre jobban télbe fordult már. A természet haldokolt, levette pompás zöld és tarka ruháját. Minden barna, sárga, és majdnem kopár. Hűvös idő volt aznap. A nap fénye már nem ontott magából annyi meleget. A föld kihűlt, az állatok eltűntek. Csak egy kis cinege ugrált az egyik kopasz fa ágain. Csőrében volt valami. Biztosan valamilyen magot talált, ami nagy érték volt ilyenkor. Szükséglet az életben maradáshoz. Hirtelen neszre lett figyelmes. Mozdulata megdermedt, mintha veszélyt érzett volna. Talán egy éhes macska? Gondolta magában. De nem. Egy sötét alak volt az. Ugrott még kettőt - hármat, és mikor már az ember szinte a fa alá ért elröppent.

Egy férfi haladt végig a parkban. Egyedül, magányosan. Lábával szinte csoszogott, söpörte maga előtt az avart a salakos, dermedt úton. Hosszú fekete szövetkabátja már - már a talajt súrolta. Zsebre tett kezeit vékony testéhez szorította. Fejét sapka borította, mely mélyen a szemébe volt húzva. Tekintetét mereven a talajra szegezte. Gondolataiba mélyedt, kizárta elméjéből a külvilágot. Hamarosan egy padhoz ért, mely egy nagy diófa alatt helyezkedett el. Leült rá. Nekidölt a támlának és levette sapkáját. Arcán egy könycsepp gördült végig. A férfi összegörnyedt, kezeit a zsebéből az ölébe helyezte. Ringatni kezdte testét előre, hátra, majd hangos zokogásba kezdett. Hangja elveszett a csendben és a magányban.

Alkonyodott. A nap utolsósugarai még látszottak, megvilágították a férfi arcát. Téli szellő borzolta rövidre nyírt haját. Szemei kisírtak, vörösek voltak. Arcára a hideg pírt rajzolt, lehelete pedig mint a füst, úgy szállt tova. Egyre hűvösebb lett. A hó is elkezdett szállingózni. Fázott, vacogott. Már jó ideje ült egy helyben és nem csinált semmit. Gondolatai elhatalmasodtak felette, félelmet szültek benne. Tekintete nincstelenségről, reménytelenségről árulkodott. Egy fiatalember, kit megtört az élet. Elvesztett mindent és mindenkit. Egyedül maradt ebben a világban. Egyedül a félelmeivel, emlékeivel, a rémekkel melyek elől ide menekült.

Lement a nap. Sötétség vette körbe, ami lelkét is elöntötte. Suttogást hallott, mely erősödött. Kezeit a füléhez kapta, hogy megpróbálja kizárni a belső hangot. Nem sikerült. Rémképek villantak fel elötte szüleiről. Vérfagyasztó női sikoly hasított végig elméjén. Majd valaki hozzászólt:
- Tedd meg... Nincs hová menekülnöd a tetted elől! - mondta egy hang, a saját hangján.
A férfi tudta, eljött az idő. Véget vet életének. Nem tud abban a tudatban élni, hogy miatta haltak meg szülei és kedvese.
- Csak bátran! Nincs már semmi ezen a világon, mi itt tartana téged. - folytatta a hang.
A pisztolyt a homlokához emelte. Szemeit behunyta. Bátorságot szedett és meghúzta a ravaszt. A dörrenés messzire hangzott el.

Valami furcsa dolog történt. Nem halt meg. A golyó, mintha átrepült volna rajta. De nem! Valaki a kezét félre rántotta és még mindig fogta. Szemét kinyitotta, fényesség vette körül. Lassan oldalra pillantott, majd könnyei eleredtek. Egy másik férfi ült mellette. Szárnyai voltak, aranyos csillogása pedig szinte nappali fényességet csinált körölöttük. Angyal volt ki megmentette őt. A férfi átölelte az angyalt, a mennyei lény is körül fonta a karjaival. Szárnyaival betakarta. Melegség áradt szét benne, cseppet sem fázott már. Nem tudta, vajon él-e, vagy mégis sikerült lelőnie magát. Talán így jön érte a halál, vagy egy angyal kíséri el utolsó útjára. Gondolta. Mielött túlzottan belemerült volna gondolataiba, a lény megszólalt:
- Nyugodj meg, élsz. - minden egyes kimondott szava békét és szeretetet sugárzott - Még nem jött el a te időd, élned kell. Tudom, most magad okolod az autóbaleset miatt, de az nem a te hibád volt. A szüleid sem hiába vesztették ott életüket. Hidj nekem. Ők most jó helyen vannak, akárcsak a kedvesed. Azt akarják, hogy élj...

Ahogy az angyal jött, úgy el is tűnt. A férfi kis idő után felállt, megfogta a pisztolyt és odalépett egy kukához. Belenyúlt, majd kivett belőle egy szatyort. A fegyvert belecsomagolta és visszadobta a szemetesbe. Sapkáját ismét a szemébe húzta, kezeit zsebre vágta és eltűnt a fák között a sötétben. Bár a férfi nem látta, ott maradt még mellette az angyal, és követte hazáig...

Karácsony gyerek szemmel!

Ilyen a karácsony gyerek szemmel! Lapföldön, a Mikulás lakhelyén, ahol annyi fény és szeretet van...

Szepi - Karácsonyi ima...

Áldott szép lesz a Szenteste,
állj meg Barátom egy percre,
hunyd be kérlek a szemed,
s hipp-hopp, ott leszek Veled.

Dúdoljuk együtt a "Mennyből az angyalt",
azután üljük majd körbe az asztalt,
suttogjuk el az ünnepi áldást,
s kérjük Urunktól a megbocsájtást
vétkeinkre és bűneinkre,
gondoljunk szeretteinkre,
kiket az égi fenyő alatt,
nem bánt már többé az egy gondolat.
Ők fentről küldenek fejünkre áldást,
mert elfeledtek minden bántást,
mit a földön kaptak tőlünk,
imádkoznak ők is értünk.

Örülök annak, hogy élünk,
az igaz, hogy nincsen pénzünk,
van Családom, van hű Párom,
van sok kedves jó Barátom,
van két jóságos Szülém,
fényt küldött az ég felém.

Mennyi dolog vár még rám?
Van nemzetem, van Hazám,
értük tenni akarok,
igaz kis porszem vagyok,
de ha többen összefogunk
szebb lehet a mi világunk.
Együtt erősek leszünk,
jobb lehet az életünk.

Legyen áldott szép Karácsony,
süljön a hús szénparázson,
gyertyafényes fenyőfákon,
csilingeljen édes álom.

Angyal szálljon a szobán át,
lebbentse meg fehér szárnyát.
Szárítsa fel könnyeinket,
adja vissza a hitünket.

Itt állunk a fa alatt,
dicsőítjük az Urat!
Reményünknek szárnya nőtt.
Adjon Isten szebb jövőt!

/Magyarerő/

Róth Lajos - A mi karácsonyunk

Ismét elhatároztam, hogy tollat ragadok. Leírok mindent a naplómba, mely pár hónapja a kezem ügyébe sem akadt. Egyedül porosodott a polcon azt figyelve, hogy mit tevékenykedek. Már hiányzott nagyon az írás. Annyi dolgom volt, az idő pedig oly kevés mindenre. Így hát se egy vers, se egy történet nem született pennámból. A folytonos rohangálás, az aggódás szinte teljesen felemésztett belülről. Kis híján elvitték házunkat, minden egyszerre ment tönkre, édesapám eltörte a kezét emiatt két havi táppénzre ítéltetett, és még sorolhatnám sorban a családra zúduló problémákat. Megoldásuk szinte csak rám hárult, és még hárul is. Szívesen segítek, de egyedül nem tudok. Elfáradtam! Mamám és keresztanyám, no meg barátaim lelki támasza azért sokat dobott rajtam. Sok ember már nem úgy néz rám mint régen. Nem tudok mit kezdeni ezzel a dologgal. De a legfőbb problémám, hogy itt a karácsony. Itt állok egyedül, pénz nélkül, még az iskolámat sem tudom befizetni. Inkább ételt veszek, hogy a család ne éhezzen mert nem maradna pénz ennivalóra. Apu fizetése sajnos nem elég öt emberre a mai világban.

Utálom a karácsonyt! Sokan elvárják, hogy ajándékot kapjanak. Mindenki csak költekezik, közben az ünnep teljesen értelmét veszti. Én soha nem kaptam nagy ajándékot. Gyerek koromtól kezdve mindig csak jelképesen ajándékoztuk egymást és örültünk, ha egyáltalán van fenyőnk, meg valami étel az asztalon. Mamiéknál sem volt másképp. Ők húslevest és mákos gubát vacsoráztak, a fenyő helyett pedig fenyőág díszítette a szobát. A szaloncukrot maguk csinálták, ahogy a díszeket is. Legnagyobb örömnek pedig az számított, ha volt fenyőfa és együtt voltak. Én is mindig csak annyit kívántam a Jézuskától, hogy legyen együtt a család. Ma pedig, ha megkérdezi valaki otthon vagy mamáéknál, hogy mit kérek karácsonyra elgondolkodok, majd válaszolok. - Nincs szükségem semmire, csak rátok! De ha ennyire vásárolni akartok (elmosolyodok, tudván, hogy nincs is miből), akkor egy szelet hússal vagy hallal többet vegyetek nekem szentestére a vacsorához. Amúgy is, amit kérnék, az teljesíteni nem tudjátok! - Felmerül a kérdés: Mi az amit nem tudnak teljesíteni? ANYU! Legyen újra közöttünk.

Most lesz a harmadik karácsony, hogy anyu nem lesz velünk, és most lesz az első szenteste amit azóta otthon töltünk. December 19.-én halt meg. Remek kis karácsonyi ajándék volt mindenki számára. Először lett volna teljesen együtt a család az ünnepekkor. Fehérváron Mamával és Stüncivel töltöttük volna. Nagyon készültünk rá. Teljesült volna a kívánságom, de a halál közbeszólt. Túl korán csapott le kaszájával. Kis civódás után mama mellett döntöttünk. Borzalmas ünnep volt, könnyek és csengőszó között. Írtó rossz napjainkat éltük. Soha nem felejtem el! Aztán telt múlt az idő, még egy karácsony mamával és keresztanyámmal, mely már valamivel jobb hangulatban telt.

Az idei sem lesz más, aminek örülök, mert nagyon szeretem őket. Viszont, hogy a szenteste otthoni légkörben lesz, ráadásul anyu nélkül, ez nagy előrelépést jelent mindenki számára. Anyu jelenléte betöltötte a légkört, ő hozta meg a hangulatot mindenki szívébe. Most együttesen próbáljuk meg átvenni a helyét. Ez természetesen lehetetlen, azért azt az érzést megpróbáljuk felidézni magunkban. Szegényes lesz a vacsora. A fa is mű lesz, alatta sem lesz semmi (Na jó. Azért egy - egy pólót hoz mindenkinek a Jézuska), de a mi ünnepünk lesz. Már két - három nappal előtte apu megsüti a finom ünnepi sajtos pogácsáját, hugi pedig valami krémes sütit csinál. Én és a fiúk takarítunk, hogy a kis "barlangunk" szépen nézzen ki és a fának is legyen helye. Vasárnaptól csütörtökig, minden nap meggyújtjuk az Adventi koszorún a gyertyákat. A láng fénye megerősíti bennünk a várakozást, az összetartást. Békét és nyugalmat hoz a lelkünknek. Minden úgy fog menni, ahogy régen. Remélem!

Csütörtök este látom, hogy én és apa sütünk, főzünk, hugi megterít, a fiúk türelmetlenek. Vacsorázunk, utána a fiúk felpróbálják az ajándék pólóikat, éneklünk, beszélgetünk. Én személy szerint a kezembe fogok egy könyvet és beleásom magam. A többiek mellettem addig TV-znek, a szokásos karácsonyi sablon műsorokon mulatnak. Nyugalom, béke és csend van. Együtt vagyunk. Élvezzük egymás közelségét. Nem is kell semmi más...

Hát ilyen nálunk ez az ünnep. Szerény, viszont mégis a mi karácsonyunk. Mindig ilyen volt, valahogy nem vágytunk soha ennél nagyobbra. Ennyivel is beértük. Azt mondom szebb dolog nincs is, mint mikor a testvéred a barátod, a gyereked fogja a kezed, az unokád mosolyog rád. Felbecsülhetetlen ajándéknak tartom! Talán ez a pár nap erre lett hívatva, csak az emberek nagy része elfelejtette ezt régen. Nem is csűröm csavarom tovább a szót, nem is kívánok már mást, csak:

Vigyázzatok magatokra Mama, Stünci, Apu, Zsuzsi, Szabi, Ati, és a család többi része. Gyerekkori barátaim, Dávid, Jocó, Peti, Petya. Kedves Doktornő (Niki), ki mindig megjelensz mint egy őrangyal! Magyarerős barátaim, Gyali.hu-s barátaim, és még sorolhatnám. Mind, kik mellettem áltatok. Angyalok fénye és dallama aranyozza be nálatok a szentestét, és az ünnepet.

Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok mindenkinek!