Anyaméhben

Két kis magzat beszélget egy anya méhében:

- Te hiszel a születés utáni életben?

- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?

- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.

- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.

- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.

- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.

- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.

- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?

- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk.
Nélküle egyáltalán nem lennénk.

- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.

- No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

Kormorán - Ki szívét osztja szét

Ez egy nagyon szép szám, melynek meghallgatását ajánlom mindenkinek! Nem kommentálok, mert a szövege magáért beszél!

Paulo Coelho - A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől

A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől:

-Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki.

- Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.

- Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak.

- Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.

- Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.

- Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.

- Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.

- Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.

- Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.

- Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.

- Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.

- Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.

- Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.

- Amikor a boldogság kapuja bezáródik, egy másik kinyílik, de sokszor olyan hosszan nézzük a zárt kaput, hogy nem vesszük észre a számunkra kinyitott kaput.

- A legjobb fajta barát az, akivel sétálgathatsz vagy beülhetsz egy kapualjba, anélkül, hogy egy szót is váltanátok, és amikor elváltok, úgy érzed, hogy ez volt életed legjobb beszélgetése.

- Igaz, hogy nem tudjuk igazán, mink van, amíg el nem veszítjük, de az is igaz, hogy nem tudjuk, mi az, ami hiányzik, amíg nem birtokoljuk.

- Álmodj, amit csak akarsz; menj, ahova szeretnél; légy az, aki szeretnél,...

- Kaphatsz elég boldogságot, hogy kedvessé tegyen, elég nehézséget, hogy erőssé tegyen, elég fájdalmat, hogy emberivé tegyen, elég reményt, hogy boldog lehess.

- A szerelem egy mosollyal kezdődik, egy csókkal nő, és egy teával végződik.

- A legjobb jövő az elfelejtett múlton alapszik. Nem élhetsz jól, ha előbb nem felejted el a múlt csődjeit és fájdalmait.

Versek

Pilinszky - Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul és jelzés nélkül.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.



George Gordon Byron - Ahogy itt jár-kél

Ahogy itt jár-kél, szép, miként
a csillagtüzes éjszaka;
fénybe árnyat és árnyba fényt
szűr arca, szeme, mosolya:
oly szelíden ragyog felénk,
ahogy a vad nappal soha.

Egy sugár még, egy árnyat el, -
s a fele báj nem volna itt,
a varázs, mely arcán tüzel
s belengi holló-fürtjeit
a drága fej körül, amely
égi eszmékről álmodik.

S mi ajkán s homlokán lebeg,
az a pír, az az eleven,
s az a derű a szeretet
munkáját zengi édesen:
földi jóságot és szívet,
melyben tiszta a szerelem.



Ady Endre - Meg akarlak tartani

Őrjít ez a csókos valóság,
Ez a nagy beteljesülés,
Ez a megadás, ez a jóság.

Öledbe hullva, sírva, vágyva
Könyörgök hozzád, asszonyom:
Űzz, kergess ki az éjszakába.

Mikor legtüzesebb az ajkam,
Akkor fagyjon meg a tied,
Taposs és rúgj kacagva rajtam.

Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:
Elhagylak, mert nagyon kivánlak.

Testedet, a kéjekre gyultat,
Hadd lássam mindig hóditón,
Illatos vánkosán a multnak.

Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.

Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom.



"A szeretet tevékenység, nem passzív érzelem; nem beleesünk, hanem
helytállunk benne." /Erich Fromm/

Tanulságos történet

TISZTA SZÍVBŐL

Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ífjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.

Egyszercsak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:

- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...

Az összegyült tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ífjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszodtak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótólták, csak a fájó seb látszott.

- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.

A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:

- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.

- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet miliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.
Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyilt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.
Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyezö arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéböl és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.

Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség...

A világ legerősebb édesapja

Mekkora szeretet mozgathatja azt az apát, aki fel tud nevelni egy ilyen gyereket. Mekkora szeretet kell ahhoz, hogy végig partnerként tekintsen rá, mikor a fiú tehetetlen.
Nagy szeretet lakik abban a szívben, aki képes megnyerni egy vasember próbát egy fogyatékos fiúval. A saját fiával! Ez nem csak az apa érdeme, a fiúé is. Erőt adott az apának, aki azt látta maga elött, hogy ezzel örömet fog okozni annak, akit szeret! Csodálatos történet! Bárcsak mindenki így látna és érezne!

Móni mesél...

Lábnyomok
Egy ember álmában a tenger partján sétált az Úrral. Az égen, mint valami vetítővásznon, életének jelenetei peregtek. Minden jelenethez lábnyomok tartoztak a homokban - a saját lábnyomai, meg az Úr nyomai. Miután az utolsó kép is kialudt a mennybolton, hátranézett, és észrevette, hogy egyes helyeken csak egy sor lábnyom látható. Visszaemlékezett, hogy ezek épp életének legnehezebb, legszomorúbb korszakaihoz kötődnek.
- Uram - szólalt meg zavartan -, azt mondtad, ha a te utadat járom, végig velem maradsz, de most életutam legrögösebb szakaszain csak egy sor lábnyomot látok. Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rád.
- Kedves gyermekem - felelte az Úr -, én szeretlek és sohasem hagynálak el. A szenvedés és megpróbáltatások idején azért látszik csak egy lábnyom, mert ott a karomban vittelek.

John Magliola - A kisfiú
A kisfiú a csillagot nézte, és könnyezni kezdett.
Miért sírsz, kisfiú? - Kérdezte a csillag.
Mert olyan messze vagy. - felelte a fiú. - Soha nem érhetlek el.
Kisfiú - magyarázta a csillag - ha nem lennék máris a szívedben, akkor nem is láthatnál engem.

Két testvér
Két testvér dolgozott együtt a családi farmon, az egyik nős, családos, a másikagglegény. A termésen és a hasznon mindig megosztoztak, fele-fele arányban.Egyszer aztán az egyedülálló fivér elgondolkozott: Nem igazság,hogy egyformánosztjuk el a termést meg a nyereséget. Nekem egymagamnak sokkal kevesebb kell.Így aztán minden éjszaka kilapátolt egy zsákra való gabonát a sajáthombárjából,átlopakodott a két házat elválasztó földdarabon, és a bátyjahombárjába zúdította agabonát.Eközben a másik így okoskodott: Nem igazság, hogy egyformán osztjukel a terméstmeg a nyereséget. Végtére is nekem itt a feleségem, a gyerekeim, ők majdgondoskodnak rólam, ha megöregszem. Az öcsémnek senkije sincs, nekitakarékoskodniakell öreg napjaira.Ezért hát az éj leple alatt mindig átcipelt egy zsáknyi gabonát az öccsemagtárába, és ott kiöntötte.Éveken át mindketten értetlenül vakargatták a fejüket, mert a gabonájuk nemfogyott az adományoktól. Egy sötét éjjel aztán egymásba botlottak. Lassanvilágosság gyúlt az agyukban, hogy mi történt. Ledobták a zsákokat, ésösszeölelkeztek.

"...valakit meg kell ismerni, minden titkával s minden következménnyel: ez az, amit langyos és általános szoval szeretetnek neveznek." /Márai/

( köszönet Móninak, a szeretetre méltó unokatesómnak, hogy megosztotta velünk ezeket! :D )

Sigur ros - Hoppipolla

Ez a dal arra emlékeztet, hogy lehetsz bármilyen öreg, de soha nem szabad elfelejtened milyen volt gyereknek lenni. Nem csak elfelejteni nem szabad, megőrizni is meg kell belőle egy keveset. Nem szégyen! Nekem elhiheted.
Ha nem így teszel előbb - utóbb besavanyodsz és olyan leszel, mint a szomszéd néni aki nem tud örülni senkinek és semminek.

Való-e embernek az örök élet?

Gondold meg jól! Mert van rá lehetőség. És lehet, hogy váratlanul jön el hozzád. Készülj fel előre. Amikor egyedül vagy otthon, és csend van körülötted, feküdj hanyatt, hunyd be a szemed, és képzelj el egy ősz öregembert, aki egy üvegcsét nyújt feléd. S szól: "Ebben van a halhatatlanság itala. Aki megissza, örökké élni fog. Hajtsd fel!" Meginnád? Azonnal? Elkunyerálnád, hogy majd gondolkozol rajta. Elutasítanád? Alkudozni kezdenél? És ami a legfontosabb: nem borzongatna meg valami szorongásféle, olyasmi, ami leginkább a halálfélelemhez hasonlítható? A visszavonhatatlan és végleges életben maradás fenyegetése. Amin többé soha nem lehet változtatni. Évszázadok fognak elmúlni, évezredek, mindenki meghal, akit ismertél, szerettél vagy gyűlöltél, és mindenki is, aki valaha belépett az életedbe, s az emberélet végén kihullt belőle... Emlékezhetsz-e arra, hogy ki mindenkibe voltál szerelmes hatszáz és nyolcszáz és ezerkétszáz évvel ezelőtt, és hol nyugszanak megöregedett és halálba tért gyermekeid, sok százan, akiknek a nevét is elfelejtetted? Megölni sem bírod magadat, nem hajthatod le a fejed örök álomra, létezned kell, most és mindörökké, ámen. Történhet még valami a világon, amit ne ismernél? Születhetne még ember, aki érdekelne? Előállhatna még olyan helyzet, ami számodra ne lenne halálosan unalmas? S el tudnád-e viselni önmagadat a végtelenségig? Őszintén felelj! Kéred az üvegcsét? Most azonnal kiiszod a tartalmát? Akarsz halhatatlan lenni?

( köszönöm Móni! :D )

Árvaház

(saját vers)

Hatalmas szürke ház, ablakai deresek.
Az ablakban piciny figyelő gyerekszemek
Felnézek az egyikre, szeméből könny csordul,
fájdalmas pillantása lelkem mélyére hatol.
Megállok egy perce, és minden apró szem,
a háttérbe húzodik, helyükre üresség terem.
Csak egy valaki marad, egy kisgyerek.
Letörli a párát, letörli az üveget.
Törékeny alakja rongyokba veszik el.
Kezében rongybaba, azzal alszik el.
Szemében üresség, hiányzik valami.
Nincs családja, az árvaházon kívül senki.
Integetek felé, kezeivel letörli könnyeit,
megszorítja a babát, majd félve visszaint.
Szája mosolyra húzódna, de valaki megjelenik.
Egy nő fogja meg a kezét, majd az ablakból elvezetik.
Elhúzzák a fügönyt, és magamba merengek,
azért hogy családom van, hálát adok istennek.
Lehajtom fejem, és tovább indulok,
magamban azért egy imát elmormolok.
Kérlek istenem vigyázz reájuk,
Ki tudja, lehet ők váltják majd meg a világot.

Tanulságos történet

Ime egy masik tanulsagos tortenet a baratsagrol es szeretetrol, remelem ez is tetszeni fog nektek. ( köszönöm neked SohaseVoltSrác :D )

Két barát ment a sivatagba. Összevesztek, az egyik képen törölte a másikat, aki megsértődött.
Anélkül, hogy hozzá szólt volna a következőt írta a homokba:
- Ma a legjobb barátom lekevert egyet!!!
Mentek tovább a sivatagba és egy oázishoz értek. Elhatározták, hogy megfürdenek.
Az a barát , aki a pofont kapta, nem úszott túl jól fuldokolni kezdett, a másik gondolkodás nélkül beugrott odaúszott hozzá és kimentette.
Magához térve az ember a következő mondatot véste egy kőbe:
- Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!!!
Az a barát, aki lekevert egyet, majd megmentette a másik életét megkérdezte:
- Mikor megütöttelek homokba írtad. Most kőbe vésted, hogy megmentettelek. MIÉRT?????
A másik azt válaszolta:
- Mikor valaki megbánt, csak homokba szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat.
- De, ha valaki jót tesz velünk, véssük kőbe, hogy senki se törölhesse el!!!!
Tanuld meg a sérelmeidet homokba írni !!!!
A jó cselekedeteket pedig kőbe vésni!!!

Azt mondják egy különleges emberrel találkozni, elég egy pillanat.
Megszeretni és tisztelni elég egy nap.
De az illető elfelejtéséhez, már lehet, hogy kevés egy élet is.

Történetek a szeretet birodalmából 3.

Novellasorozatom folytatása.

Hegyek fölött haladtam el. Szép volt minden ott. A nap első sugarai ismét feltűntek a végtelenben, hogy fénnyel árasszák el a világot. Egy kisrigó röppent el mellettem és helyet foglalt az egyik fán. Énekelni kezdett. Csodás volt hallgatni mind szívnek, mind léleknek. Szívmelengető dallamát még sokáig hallottam. Egyszer csak fényes ragyogás járta be a szememet. Egy angyal ereszkedett mellém. Teste mintha fényből állt volna, hatalmas szeretetet sugárzott. Rámosolyogtam, majd folytattam utamat. Ő követett engem. Még egy darabig repültünk csendben, majd megszólalt:

- Gyere velem, mutatni akarok valamit. – hangja szép volt. Szavai is ontották a szeretetet.

Tenyerét kitárta, majd maga elé tartotta. Hirtelen fényesség támadt, mely nem bántotta szemem, de nem láttam tőle semmit. Pár másodpercig tarthatott az egész és kitisztult újra a kép. Máshol jártunk. Egy kis mező felett repültünk el, aminek a végében egy hatalmas ház terült el. Az angyal kitért a ház felé, majd én is követtem. Ahogy közeledtünk egy szanatórium látványa tárult elénk. Ablakai kicsit kopottak voltak. A ház faláról néhol omlott a vakolat. Egy érzés húzott oda ahová tartottunk. Az angyal egy nyitott ablakra mutatott, majd eltűnt mellőlem. Tudtam mit akar, azt hogy nézzek be oda. Nemsokára odaértem és beröppentem az ablakon. Virágillat terjengett odabent. Az éjjeli szekrényre helyezett pár szál virág ontotta magából. Egy kórterem volt az egész, egyetlen ágyal. Egy nő feküdt rajta. Szemei zavarodottak voltak. Elméje megháborodott, beszélni is alig tudott. Egy fiúcska állt mellette és kezét fogta. Hangjában szomorúság tükröződött.

- Tudom, hogy nem fogsz megérteni anyu. De el kell hogy mondjam neked mennyire szeretlek és szeretni is foglak. Tudnod kell, hogy otthon mindenki elfeledett és nem is akarnak tudomást venni rólad. De nekem… HIÁNYZOL!

A fiú zokogásba tört ki, majd édesanyja mellé borult. Fejét keblére hajtotta, úgy ömlöttek könnyei. A nő mosolygott, de nem fogott fel semmit az egészből. A lelke viszont értette. Hiába akart megszólalni, a tébolyult test elnyomta a hangját. Nagyon füleltem, hogy halljak valamit, de csak erőlködést és szenvedést hallottam. A fiú összeszedte magát, majd csókot nyomott anyja homlokára.

- Szeretlek anyu. – mondta a fiú, majd megindult az ajtó felé.

Odalibbentem a nő mellé és homlokára helyeztem tenyerem.

- Most mond. – szólaltam meg.

- SZE… SZE… SZE-RET… - szólalt meg a nő.

A fiú az ajtóban fordult vissza, majd rámeredt édesanyjára aki újra megszólalt.

- SZE-RET-LEK… - ezt a szót tudta kierőltetni a száján.

A nő az éjjeli szekrény felé nyúlt, majd megfogott valamit. A fiú felé nyújtotta, aki odalépett és elvette tőle azt. Egy kis fapálcika volt az. A fiú a keblén melengette a pálcát és zsebre vágta. Újabb könnycseppek jelentek meg a szemében melyek végigfolytak arcán. Ránézett újra édesanyjára és ennyit mondott.

- Köszönöm anyu. Ígérem megőrzöm amit adtál.

A nő rámosolygott. A fiú odalépett az ágyhoz, megölelte édesanyját és elhagyta a termet. Levettem tenyerem homlokáról, majd én is távoztam a teremből az ablakon keresztül. Szívem örült, hogy segíthettem. Láttam még a fiút lent elhaladni, de nemsokára ő is eltűnt. Fentről minden szép volt. A nap felé fordultam, melynek fénye furcsa módon most nem vakított. Úgy döntöttem arra folytatom utamat…

Igaz barát

Kaptam egy körlevelet, melyet megosztanék veletek teljese egészében, de a képeket valamiért most nem tudom kimenteni belőle :) A szövegezését viszont megmutatom nektek.


Barátság

Az egyszerű barát, mikor meglátogat, úgy viselkedik, mint egy vendég.
Az igaz barát kinyitja a frigót és kiszolgálja magát, és egy cseppet sem érzi különösnek, hogy a végén a lábával csapja be az ajtaját.

Az egyszerű barát sohasem lát sírni téged.
Az igaz barát válla nedves a könnyeidtől.

Az egyszerű barát nem tudja a szüleid kereszt nevét.
Az igaz barát tudja a telefonszámukat is.

Az egyszerű barát egy üveg bort hoz a bulidra.
Az igaz barát korábban jön, hogy segítsen főzni és tovább marad, hogy segítsen takarítani.

Az egyszerű barát gyűlöli, ha álmából fölköltöd.
Az igaz barát azt kérdi, miért vártál ilyen sokáig a hívással?

Az egyszerű barát azért keres, hogy beszéljen veled a gondjaidról.
Az igaz barát azért keres, hogy segítsen megoldani azokat.

Az egyszerű barát csodálkozik a romantikus múltadon. (történeteiden vagy történelmeden)
Az igaz barát zsarol velük!

Az egyszerű barát azt gondolja, hogy a barátság véget ér egy vitával.
Az igaz barát fölhív a bunyó után.

Az egyszerű barát reméli, hogy mindig ott leszel ha szüksége lesz rád.
Az igaz barát reméli, hogy mindig ott lehet, ha szükséged lesz rá.


Miután elolvastam ezt a pár sort, elmélyültem magamban. Vajon az én barátaim is ilyenek? Már sokszor sikerült bizonyítaniuk rátermettségüket, hiszen több mint 15 éve ismerjük egymást mi négyen. Eszembe jutott valami, majd elkezdtem kutatni régi verseim között ahol ezt találtam:



Barátaimnak
(saját vers)

Benne voltunk minden jóban,
Kiáltunk egymás mellet minden bajban,
Együtt csináltunk minden hülyeséget,
Nagyobb korunkban néztük a nőket.

Most is együtt vagyunk,
Még mindig egy tálból falunk,
Megosztjuk egymás közt a piát,
Már nem iszunk annyit, hogy ezt mind kihányd.

Mellettem voltatok minden bajban,
s még mindig közösen gondolkodunk, ha gond van.
De tudnod kell, hogy a kezemet nyújtom,
A ti gondotok, az én gondom.

Ha szemetekbe nézek, látom az őszinteséget,
kis füllentés, az még nem a végzet.
De tudjátok jól, hogy megbocsájtok,
Akkor nem lennénk barátok.

Elfogadjuk egymást, ahogy van,
Hisz erről szól minden ebben a dologban.
Szinte testvérek vagytok, a legjobb barátok,
ha ritkán látjuk egymást, hiányoztok.

Örülök neki, hogy megismerhettük egymást,
Örömteli szívvel idézem fel a sok bulit, lógást,
az összes veletek eltöltött vidám órát, s napot,
amikor magunk mögött hagytunk mindent, ami bántott.

Zorall - Azért vannak a jóbarátok...

Tündértánc

(saját vers)

Olyan csodálatos ez a nap, s hogy itt lehetsz velem,
Nem kérek mást, csak szorítsd meg két kezem.
Ne hagyjuk, hogy szívünket betöltse a magány,
Csak a mára gondoljunk, mert holnap már messze jársz.

Két perc az élet, s oly kevés, amit veled tölthetek,
Használjuk ki ezt az időt, amíg csak lehet.
Elviszlek valahova, ahol ilyenkor szép minden,
Nem kell sokat mennünk, mert itt van a kertben.

Ahogy nyílik a kertkapu, belibbenünk rajta,
Végig ugrálunk a pázsiton, s leülünk a padra.
Fejed a vállamra hajtod, én átkarollak téged,
A naplementét nézzük, a tücskök ciripelnek.

Húzzák nótájukat, de ahogy a nap eltűnik,
Tündér nóta hangzik fel, tücsökzene megszűnik.
Kis fénylő gömbök, jelennek meg a fákon és a fűben,
Kiemelkednek onnan, táncot járnak az éjben.

Körültáncolnak, fényük beragyog minket,
fülbemászó az a dallam, amit énekelnek.
Ha véget ér zenéjük, rázendítenek újra,
Szerelmes szívükben sok a kedves nóta.

Ha felkel a nap, első sugara rávetül a világra,
Véget ér táncuk, visszahúzódnak a tündérvilágba.
De amint eljön az este, újra megjelennek,
S míg a világon van szeretet, mindig itt lesznek.

Hoops és Yoyo

Ez a két figura, Hoops és Yoyo mindig azon vannak, hogy felvidítsanak. Ha épp magad alatt vagy, akkor biztos találsz róluk olyan "kisvideót" ami az adott lelki állapotodhoz illik. :D

Kattints a képre és meglátod miről is van szó! :D

Szituációk az életből

Sajnos ismeretlen forrásból származnak, de egy kedves barátomtól kaptam ezt az írást. Úgy érzem nektek is látnotok/olvasnotok kell!

Van egy fal, ami mindig ott áll elõtted. Mindhiába
nézed, meg nem láthatod, csupán sejtheted azt.
Ez a nagy tanító. Akkor veszed észre,
amikor fejjel rohansz neki, és akkor megismered,
elveszti számodra titokzatosságát, és láthatóvá válik.
Nem tudom, mennyi falba ütközöm rövid életem során, és hányat fogok elkerülni.
De némelyik fáj, nagyon fáj. Talán nagy ajándék lenne ha az összes
falat ismerném, de azzal elveszteném annak lehetõségét, hogy magam
fedezzem fel õket, és nem lenne több mint egy unalmas labirintus.

Megváltozott a környezet, itt nem ismer senki. Én is más vagyok,
elrejtem gyengeségem és hibáim, hasonulok, de ettõl még nem szûnnek
meg, újult erõre kapva betörnek a megtervezett képbe. Nem menekülhetek
sem a múltam, sem valódi énem elõl, és mindhiába követem társaim, hisz
egyszer ennek is vége lesz. Vége egy rossz álomnak.

Egy bábu vagyok. Sokan belémrugnak, lelkembe taposnak, lenéznek,
megaláznak. Ennek egyetlen oka, az az átkozott másságom. Nem akarom
õket bántani ezért, hisz nem direkt csinálják. Viszont egyikükben sem
fordul meg, hogy lehetne másképp. Nem gondolnak bele, hogy milyen
lehet a számomra. Mindezt elviselném, ha csupán egyvalaki lenne aki
szívbõl átölel. Az emberek nem szeretik ha valaki más. Vagy megszoksz,
vagy megszöksz. Én viszont büszke vagyok arra, hogy vállalom azt, hogy
más vagyok, még, hogyha ez nehéz is. Csupán egy kérdés marad: Mért ?

Sokszor van az életben, hogy az ember magányos. Nekem talán több is
jutott belõle mint másoknak, de ebben nem lehetek biztos. Bizonyára
van aki még nálam is szerencsétlenebb. De adva van két kezem, hogy
átöleljem, hogy szeretetet adjak neki, és segítsem a bajban. Talán
majd egyszer valaki rám is gondol. Én csak várok, szorult szívvel és
zavaros lélekkel. Meddig ?

Ha reggel felébredsz, két dologra gondolsz: az egyik az, hogy mi az
amit tenned kell ezen a napon, ez nem más mint amit a környezeted
elvár tõled. A másik erõ azt mondja, hogy légy önmagad, mutasd meg,
hogy nem tartozol azok közé, akik beleillenek az elképzelt formába.
Csináld azt amit szeretnél. A napi lényünk valahol a kettõ között
alakul ki, mintegy kötélhúzás eredményeként. Ez a kötél szinte mindig
feszes, és ha a földre hull.....

Hol vagyok vajon az élet üzletében, és milyen árcédulát nyomtak rám az
évek ? Lehet, hogy senkinek sem kellõ leértékelt áru vagyok, selejt,
hibás elem, ami nem illik a megtervezett sorba. Én tisztában vagyok
ezzel, de akkor is vannak értékeim, és a másságomban is felfedezhet
valaki egy kis pozitív fényt. De te megveszed-e a leszázalékolt
végterméket ?

Játék ez, bennem tombolnak az érzelmek, úgy feszítenek, hogy sírni
lenne kedvem. Nem teszem mégsem, színészkedem, hogy lényegtelen
számomra az egész, nem látja senki, hogy a külsõ alatt egy vulkán
izzik. Visszafojtom a kitörést, csak azért, hogy megóvjak másokat, de
ezzel magamat rombolom le. Szép lassú öngyilkos Magam-csata.

Minden felborult körülöttem. Nincsenek játékszabályok és nincsenek
gyõztesek sem. Sodor az ár, és csak hiszem, hogy megkapaszkodtam,
érzéki csalódás volt csupán. Már nem dob föl a tánc, a félelem. Valami
mást keresek, valami emberit, egyszerût és érthetõt. Nyújsd a kezed,
és ments meg, vagy nézd végig a halálom.

Álom és valóság

(saját vers)

Élni jó, csak nézz körül,
lelked is szép, ő is örül.
Az élet nem egy gyötrelem,
csak egy ismerős verem.
Szíved dobban, s arra lép,
amerről szebbet, jobbat remél.
Halgass csak rá nyugodtan,
s a magány ott marad ahol van.
Az emlék újra előtör,
melytől arcod mosolyra derül.
A fájdalom a tengerben marad,
ott már nem tud átbontani semmilyen falat.
A vágyakozás is előtör,
tested, véred felpezsdül.
Álmodban minden szép és jó,
kéményt súrol egy űrhajó.
Gondolatod szárnyalhat,
egy gésa pótolja párnádat.
A prófécia teljesül,
ébredés jön végzetül.
Ha felkeltél hát vedd észre,
s nézz fel magasan az égre.
Nem csak álmodban van szép és jó,
és tényleg ott az űrhajó.

Ezt a verset egy lánynak írtam, aki elkeseredettnek érezte magát. Nem látta az élet szépségeit. Kitalált magának egy saját kis világot, majd abban kezdett el élni és hinni. Nem akart onnan szabadulni, mert számára ott minden szép volt, s jó.
Hidjétek el nekem, hogy szép az élet. Ne is keressétek értelmét, mert nem fogjátok megtalálni soha. Adjatok neki jelentőséget. Legyenek céljaitok és álmaitok. Tudjatok szeretni. Ami pedig a legfontosabb: NE FELEJTSETEK GYEREKNEK MARADNI!

Cozombolis - Mintha a testvéred volna

Hallgassátok meg majd döntsétek el ti magatok, hogy mennyi igazságot tartalmaz ez a zeneszám! Nem akar semmi mást elmondani, csak annyit, hogy mennyivel jobb lenne ha mindenki barátságos lenne. Mindenki szeretné a másikat!

Gondoljatok bele milyen jó lenne, ha minden ember mosolyogna. A világ is más lenne. Ha minden ember megölelné egymást, háborúk érhetnének véget. Sajnos szép képek, de ebben az elfajzott világban teljesen utópisztikus. SAJNOS!

Történetek a szeretet birodalmából 2.

Annyira jóra sikerült, hogy kérték páran ne hagyjam abba. Itt a folytatás! Remélem nektek is megtetszik BLOG olvasók, ez a kis történet! :)

Régóta repülhettem. A nap is eltűnt, helyét éjszaka váltotta fel. Gondoltam lepihenek valahol egy kicsit. Pont kapóra jött egy városka, mely egészen kihaltnak tűnt fentről. Leszálltam hát a kellős közepére. Szárnyaimon végighúztam kezem, majd elrejtettem őket. Nekivágtam a hosszasnak tűnő betonútnak. Hiába nézelődtem, sehol senkit nem láttam. Nemsokára halk dúdolást hallottam felcsengeni egy aranyos kis családi házból. Hallásom szeretetre volt hegyezve. Akárcsak minden érzékszervem. Egy autó haladt el mellettem, fényszóróival megvilágítva azt a kis házat, ahonnan ez a csodaszép dal szólt. Ahogy ráléptem a járdára aszfaltrajzokat véltem felfedezni.
- Biztos gyerekek is lakhatnak itt. – Gondoltam magamban.
Az egyik ablakból még halvány fény derengett ki. A redőny nem volt leeresztve. Átszökkentem a kerítés fölött, majd bekukucskáltam az ablakon. Kisöccsét altatta a nővére. Altató dala gyönyörű volt, szívem mélyére hatolt. Mikor a kisfiú elaludt, végigsimította haját és jó éjt puszit nyomott homlokára.
- Szeretlek kisöcsém. – szólalt meg a lány.
Felállt az ágy mellől. A kislámpát égve hagyta, és kilépett a szobából. Még egy pillantásra visszanézett és behajtotta az ajtót.
Úgy döntöttem belépek a lakásba, követve a lány nyomát. A hosszú folyosó végén egy ajtó nyílt, oda lépett be. Beléptem én is. Sötét volt, de a körvonalak kivehetőek voltak. Lefeküdt ágyába, majd a mozgás abbamaradt. Szavai törték meg a csendet:
- Kérlek istenem, adj erőt nekem. Ha már elvetted tőlünk szüleinket, add hogy az öcsikémet felnevelhessem. Nem kérek tőled pénzt, sem gazdagságot. Csak annyit, hogy ne kelljen nélkülöznünk, és szeretetben élhessük le az életünket.
A lány becsukta szemét és elaludt. Bár ő nem látta, de nem csak az én szemem vetült rá. A szüleié is. Ott voltak mellette. Édesanyja csodaszép mosolyával rám nézett, majd vissza a lányára. Édesapja is ugyanígy tett. Ott voltak még pár percig. Csak ennyit mondtak.
- Tarts ki kislányom. Hidd el menni fog. Mi még mindig szeretünk téged. Hallgass a belső hangodra. Onnan szólunk majd hozzád. – Mondta édesanyja. Végigsimította az alvó lány arcát, majd egy pillanat alatt eltűntek mellőle.
Éreztem még jelenlétüket a lakásban. Csend volt. De szeretet töltötte be a helyet. Ez vonzott ide engem. Nem is vesztegettem tovább időmet, kiléptem a házból, ismét szárnyra kaptam. A hold is már feljött, millió csillag ragyogott az égen. Gyönyörű volt az éjszaka. Tovarepültem innen, egyenes a hold mosolygós arcába…

Történetek a szeretet birodalmából 1.

(saját novella)

Ezer éve nem járt itthon. Szívét egy meleg érzés töltötte el, az otthon és család szeretete. A kertkapu nyikorogva kinyílt, hangjára szemek kandikáltak ki az ablakon. Még mielőtt belépett volna az ajtón azt rányitották és kisgyerekek ugortak az ölébe. A saját gyerekei. Megemelte a csöppségeket, majd karjában vitte be őket a lakásba.
Lábával berúgta az ajtót maga mögött. Elengedte a gyerekeket sorban. Jó éjt puszival búcsúzott tőlük. Visítozva rohantak fel a szobájukba, hol álomba merültek. A férfi a konyha felé tartott ahonnan sült hús illata terítette be a lakást. Kedvese a konyhaajtóban várta és mikor odalépett a férfi, a nyakába borult. Megcsókolta, majd megszólalt:
- Hiányoztál.
- Ti is nekem. – szólalt meg a férfi. Szemébe könny csordult.
Ölelésük mintha nem akart volna megszűnni. A gyerekek újra megjelentek. Odaosontak és átölelték anyut meg aput. Apu hangosan megszólalt. Szavaiban hallatszott, hogy könnyeivel küszködik.
- Szeretlek titeket. Többet nem fogok ilyen sokáig távol lenni tőletek. Ne haragudjatok rám.
- Nem haragszunk… - harsogták egymás után a gyerekek. Kis karjaik szorítása annyi szeretettel volt tele, amit más ember szíve csak igen ritkán kaphatott.
- Én sem haragszom. – szólalt meg anyu.
Én ott ültem fent a csilláron. Ők nem láttak engem. Mosolyogva néztem le rájuk és éreztem azt a kisugárzást, amivel a lakást töltötték meg. Ez volt maga a szeretet. Olyan érzés volt, amit életem végéig szerettem volna érezni és átélni. Úgy éreztem nem zavarok tovább, magasra röppentem a plafonon át. Ki a szabad égbe, a madarak közé. Messze már csak a naplementét lehetett látni. De én repültem és most is repülök. Meg sem állok addig, míg meg nem találom a végtelen szeretet földjét…

Üdvözlök mindenkit!

Soha nem értettem a lényegét a napló írásnak. Mindig azt hittem, hogy azt kislányok csinálják álmatlan éjszakájukon, vagy pedig nagy kalandorok útleírás gyanánt. Néztem, figyletem és hallgattam őket. Majd rájöttem, hogy mindez egy személyes tárgy mellyel megoszthatják minden problémájukat. Fogtam hát én is egy füzetet és napról napra írtam bele. A végén odáig jutottam, hogy betelt. Leraktam és elfelejtettem. De az élet az nem felejtett el, mert rengeteg rossz és jó dolog történt velem. Ezeket jó lett volna megosztani másokkal.
Nem is értem miért most kezdem el a napló írást. Elöbb is kezdhettem volna. Inkább belemerültem az élet ügyes bajos dolgaiba és próbáltam azokat megoldani.
A napokban előkerült régi naplóm, majd gondoltam egyet. BLOGolós világban élünk. Amúgy is naplót szeretnék vezetni, hát itt az alkalom. Megteszem neten. Nincsenek titkaim, de nem teszem közzé az oldalt senki számára. Aki megtalálja, nyugodtan olvasgassa...

Ez nem szokványos napló lesz. Majd meglátjátok! Szoktam verseket és novellákat írni, melyeket itt is közzéteszek. Képeket, melyeket én rajzoltam, vagy szépnek találtam. Videót, esetleg zenét amely megfogta a lelkem, vagy csak megtetszett. Mindig az adott hangulatomhoz kapcsolódnak majd a bejegyzések, melyekkel remélem nem csak saját magamnak, hanem másoknak is tudok nyújtani egy kis örömöt, vígaszt...

Pokolgép - Hol van a szó